/ Közélet
Mark Rutte, a NATO főtitkára (Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet)

Ukrajna célja a jelenlegi konfliktusban a túlélés, nem pedig a győzelem – erről beszélt Mark Rutte, a NATO főtitkára. A kijelentés azért is figyelemre méltó, mert korábban a nyugati szövetségesek következetesen Ukrajna győzelmét hangsúlyozták, most azonban maga a NATO vezetője fogalmazott jóval visszafogottabban.

Önöknek (Kijevnek) túl kell élniük ebben a konfliktusban” – fogalmazott Rutte egy beszédében. A megszólalás felvétele a NATO News YouTube-csatornáján jelent meg, és gyorsan nagy visszhangot váltott ki. Egy újságíró rákérdezett: miért cserélte le a korábban gyakran használt „győzelem” kifejezést a „túlélésre”.

Rutte erre nem adott egyértelmű magyarázatot, csupán annyit jegyzett meg, hogy a Nyugat feladata az, hogy „egy erős Ukrajnát ültessen le a tárgyalóasztalhoz”.

A kijelentésből egyértelműen kirajzolódik, hogy a NATO vezetésében is változás történt a háború megítélésében. A hangsúly immár nem a katonai győzelmen, hanem azon van, hogy Ukrajna államként fennmaradjon, és tárgyalási pozícióba kerüljön.

Az Euractiv beszámolója szerint Mark Rutte keddi beszédében a NATO-országokat arra ösztönözte, hogy amerikai fegyverekbe fektessenek be - közölte az origo.hu.


Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek


Forrás