Az európai vezetők reagáltak Oroszország szeptember 7-i éjszakai támadására, amelynek során több mint 800 drónt indítottak útjára és megrongálták a kijevi minisztertanács épületét is. A politikusok hangsúlyozták, hogy ezek a tettek a Kreml egyértelmű „háború a béke helyett” álláspontját mutatják, ezért újabb szankciókat követeltek Oroszország ellen – írja a Suspilne.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen X-en reagált a történtekre.
Bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy a Kreml „ismét kigúnyolja a diplomáciát, megsérti a nemzetközi jogot, és válogatás nélkül öl”.
Európa teljes mértékben támogatja Ukrajnát, és továbbra is támogatni fogja. Megerősítjük Ukrajna fegyveres erőit, hosszú távú biztonsági garanciákat hozunk létre és szigorítjuk a szankciókat, hogy fokozzuk a nyomást Oroszországra. A vérontásnak véget kell vetni
– írta az Európai Bizottság elnöke.
Margus Tsahkna észt külügyminiszter hangsúlyozta, hogy „határozott válaszra és szigorúbb szankciókra” van szükség a támadás megtorlásaként.
António Costa, az Európai Tanács elnöke emlékeztetett arra, hogy Oroszország kezdte a háborút, és „úgy döntött, hogy folytatja”. Ezért felszólított Ukrajna védelmének megerősítésére is.
„Tartanunk kell az irányt: meg kell erősítenünk Ukrajna védelmét, és további szankciókkal kell fokoznunk a nyomást Oroszországra, szorosan együttműködve szövetségeseinkkel és partnereinkkel. Gondolataim az áldozatokkal, a sérültekkel és családjaikkal vannak. Az ukrán nép ereje és ellenálló képessége továbbra is mindannyiunkat inspirál”
– írta Costa - közölte az index.hu.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Orosz-ukrán háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.