Nagy-Britannia, Franciaország és Németország szerint Ukrajna több területen is visszaszerezte a kezdeményezést a háborúban, ami kedvezőbb feltételeket teremthet a béketárgyalásokhoz. A Bloomberg értesülései szerint az európai országok ezért már jövő hónapban új tárgyalási fordulót szeretnének tető alá hozni Oroszországgal, közölte az Unian.
A lap névtelenséget kérő forrásokra hivatkozva azt írja, hogy London, Párizs és Berlin célja a harcok leállítása a jelenlegi frontvonalak mentén, valamint olyan biztonsági garanciák kialakítása Ukrajna számára, amelyek hosszú távon is fenntarthatók. A javaslatok között egy többnemzetiségű erő esetleges telepítése is szerepel.
Az európai vezetők ugyanakkor tisztában vannak azzal, hogy Moszkva korábban többször elutasította a frontvonalak befagyasztásának ötletét, és a Kreml álláspontja rövid távon várhatóan nem változik jelentősen.
Trump támogatását is meg akarják szerezni
A Bloomberg szerint az úgynevezett E3-országok – Nagy-Britannia, Franciaország és Németország – úgy látják, hogy az ukrán hadsereg eredményei, valamint az Oroszországot érő katonai és gazdasági veszteségek lehetőséget teremthetnek Európa szerepének erősítésére a békefolyamatban.
Ennek érdekében azt szeretnék, ha Donald Trump amerikai elnök is támogatná elképzeléseiket, ami növelhetné a nyomást Oroszországon, és elősegíthetné a tárgyalások megkezdését.
A tervek szerint a következő tárgyalási fordulón Európa, az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna képviselői egyaránt részt vennének. A kezdeményezés hátterében az is áll, hogy az Európai Unió és Nagy-Britannia újabb szankciós csomag előkészítésén dolgozik, amelyet a következő hetekben vezethetnek be.
A Bloomberg emlékeztet arra is, hogy Vlagyimir Putyin korábban bírálta az európai vezetők közvetítői szerepét, mondván, hogy azok Ukrajna oldalán állnak. Az orosz elnök
a közvetlen találkozó lehetőségét Ukrajna elnökével, Volodimir Zelenszkijjel.
Korábban Alexander Stubb finn elnök, akit egyes európai körök lehetséges közvetítőként emlegettek, úgy nyilatkozott, hogy nem kíván ilyen szerepet vállalni. Ugyanakkor szerinte jelenleg kedvező időszak lehet a tárgyalások megkezdésére, mivel Ukrajna erősebb pozícióban van, mint korábban.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke