A mesterséges intelligencia irányíthatja a jövő fegyvereit
A mesterséges intelligencia irányíthatja a jövő fegyvereit
 / Közélet

A müncheni székhelyű Quantum Systems vezérigazgatója arról győzködi az ukrán és az európai döntéshozókat, hogy az autonóm fegyverek (drónok) területére koncentrálják a hadiipari fejlesztéseket. Egy korábbi helikopterpilóta, Florian Siebel szerint ugyanis a mesterséges intelligencia által vezérelt önjáró egységek jelenthetik a megoldást a hadseregben tapasztalható emberhiányra. Az MI-vezérelt fegyverek alkalmazásának azonban népes ellentábora is van.

Hirdetés

Siebel Stark Defense néven alapított új céget azzal a céllal, hogy emberi irányítást nem igénylő támadó drónok fejlesztésébe kezdjen. A brüsszeli Politico-ban megjelent riportban Siebel elmondta: a Stark Defense küldetése, hogy „felforgassa a védelmi ipart, és olyan autonóm rendszereket építsen ki szárazföldön és vízfelszínen egyaránt, amelyek csapásmérő képességekkel rendelkeznek.”

A Politico emlékeztetett, hogy napjainkban egyre gyakrabban látható a világszerte dúló háborúkban drónokat vetnek be, valamint egyre fontosabb szerepet töltenek be a mesterséges intelligencián (MI) alapuló rendszerek.

„A katonai nagyhatalmak, mint az Egyesült Államok, Oroszország és Kína egyre inkább keresik az autonóm képességek kiépítésének módját”

– tették hozzá.

Az MI szerepe

A cikk emlékeztet, hogy a németországi Quantum Systems mintegy 400 pilóta nélküli légi járműve már Ukrajnában van, további 800 darabot pedig augusztusban fognak szállítani. Az erről szóló megállapodást Robert Habeck, a német szövetségi kormány alkancellárának kijevi látogatása során jelentették be, a vállalat pedig gyártani is tervez Ukrajnában.

Eközben Oroszország olyan zavaró technológiákat fejleszt, amelyek a pilóta nélküli repülők tájékozódását, illetve az irányítóközponttal való kommunikációját teszik lehetővé. A német fejlesztők szerint éppen ezért Ukrajna elveszíti a távirányítású drónok által szerzett előnyét, azonban erre a problémára jelentenek megoldást a Quantum Systems MI-re épülő eszközei.

A mesterséges intelligencia képes a mintázatok felismerésére és döntések meghozatalára, ezért

a vállalat által készített drónok GPS-től és emberi irányítástól függetlenül is képesek a csatatéren közlekedni, illetve beazonosítani a célpontokat.

Noha a végső döntést a célpontok megsemmisítéséről és az életek kioltásáról továbbra is a katonák hozzák, a német vállalat igazgatója szerint ennek a normának is meg kell változnia. „Ha nem tudnak visszafelé kommunikálni, akkor a drónoknak meg kell tenniük a következő lépést az evolúcióban: azonosítaniuk kell a célpontokat, barátként vagy ellenségként besorolni azokat, és ha baj van, eltalálni őket” – magyarázta a német fejlesztő.
Siebel szerint

amennyiben nem fejlesztenek ki olyan fegyvereket, amelyek „képesek a teljes gyilkolási lánc kezelésére a célpont kiválasztásától a csapásmérésig”, akkor alulmaradnak a következő háborúban.

A német vállalatigazgató szerint a nyugati hatalmaknak meg kell előzniük például Kínát a harci robotok fejlesztése terén.

Sok az ellenérv

A cikk szerint azonban nem mindenki osztja Siebel álláspontját. Mint írták, diplomaták, aktivisták és a technológia szakértői egyaránt tartanak attól, hogy az MI által vezérelt hadseregek sokkal könnyebben előidézhetnék a háborúk eszkalálódását, a gombnyomásra történő tömeggyilkolást, illetve akár szövetségesek közötti konfliktusokat is. Ezen felül pedig morálisan is kérdőjelesnek tartják az emberi élet kioltását célzó algoritmusok elszabadítását.

A Politico rámutatott, hogy az osztrák kormány egy olyan nemzetközi szerződést akar kidolgozni, ami betiltaná az olyan autonóm fegyverek használatát, amelyek cselekedeteit nem ellenőrzik emberek, vagy azokat cselekedeteit nem lehet előre jelezni.

A Future of Life Institute agytröszt vezetője, Anna Hehir például úgy fogalmazott: kiszámíthatatlanok és etikátlanok az ilyen fegyverek. Azt is nyomatékosította, hogy a fegyvergyártók megnyilvánulásai ellenére nem tartja valószínűnek, hogy éppen az ilyen fegyverek tennék biztonságosabbá Európát. Anna Hehir hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a racionális mérlegelést az új technológiák mérlegelésénél.

Az agytröszt igazgatója szerint ráadásul a katonai célú MI még erősebb ellenőrzést tenne szükségessé a technológia felett.

A Quantum Systems vezérigazgatója szerint ugyanakkor az autonóm fegyverekről szóló viták hasonlóak az önvezető autókról folytatott vitákhoz. Úgy véli, hogy az MI analitikus képességei sokkal nagyobb pontossággal képesek megkülönböztetni a barátot az ellenségtől, ezzel pedig csökkentik a járulékos károkat. A vállalat vezetője azt is elmondta a Politiconak, hogy lobbiznak a projektjük érdekében a német hadseregnél, azonban egyelőre nem látja biztosítottnak a sikert. Terveik megvalósításához arra is építenek, hogy amennyiben Ukrajnának szüksége lesz ilyen fegyverekre, akkor befektetőket is könnyebben találnak - a Politico nyomán közölte a hirado.hu.

 


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek


Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.