A gázai gyerekek között gyorsan terjedő járványos gyermekbénulásra figyelmeztetett Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője kedden, és háromnapos, a fegyvernyugvást célzó tárgyalásoktól független tűzszünetet sürgetett az oltási kampányhoz.
Borrel az X-en közzétett üzenetében aláhúzta:
ez idő alatt az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO), illetve az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) munkatársai beoltanák a Gázai övezetben élő gyerekeket.
"Az emberiesség is ezt követeli" - tette hozzá a főképviselő, egyúttal
emlékeztetett arra, hogy a térségben élő gyerekek egészségi állapotát már a lakhelyeikről történő elmenekülés és az alultápláltság is legyengítette.
A járványos gyermekbénulást okozó poliovírust júliusban fedezték fel a Gázai övezetben, a Hán-Júniszban és Dír el-Balahban júniusban vett szennyvízmintákban. A Palesztin Nemzeti Hatóság egészségügyi minisztériuma a múlt héten bejelentette, hogy kidolgozta az oltási tervet, ám a megvalósítását a tűzszünethez kötötte. Hozzátette:
sikerült előteremteniük 1,6 millió adag oltóanyagot, amely elegendő több mint 640 ezer csecsemő és gyermek számára.
A tárca nem sokkal korábban adott hírt az első bizonyított esetről, amelyben egy tízhónapos, oltatlan csecsemő kapta el a vírust, amely részleges bénulást okozott nála.
A poliomielitisz vírusa váladékkal érintkezve terjed emberről emberre, és a fertőzött emésztőrendszerében szaporodik.
A fertőzöttek nyolcvan-kilencven százaléka tünetmentes, tíz-húsz százalékban láz, fejfájás, hasi fájdalom, hányinger és hányás vagy torokfájás jelentkezik, de ritkán megjelenhetnek agyhártyagyulladás jelei, és az esetek kevesebb mint egy százalékában bénulás, melynek mértéke a sérült idegsejtek számától függ, de akár halálos is lehet.
A járványos gyermekbénulás gyógyíthatatlan, de a globális oltókampányoknak köszönhetően szinte az egész világon sikerült megállítani a vírus terjedését és eltüntetni a betegséget.
2022-ben mindössze 30 poliovírusos fertőzést jelentettek a világ három országából, Pakisztánból, Afganisztánból és Mozambikból.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.