Elfogadhatatlan, hogy Izrael antiszemitizmussal vádolja a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyészét – jelentette ki Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő hétfőn Brüsszelben.
Az EU-tagállamok külügyminisztereinek találkozójára érkezve Borrell arról beszélt az újságíróknak, hogy az ügyészt, Karim Khant és a bíróságot megfélemlítették, antiszemitizmussal vádolták, mint mindenkit, aki olyat tesz, ami nem tetszik a Benjámin Netanjahu vezette izraeli koránynak.
Borrell szerint Karim Khan fontos döntést hozott azáltal, hogy nemzetközi elfogatóparancs kiadását kérte a hágai testület illetékes kamarájától az izraeli miniszterelnökkel, Joáv Galant izraeli védelmi miniszterrel és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben.
„Tiszteletben kellett tartanunk ennek az intézménynek a munkáját, és a bíróságnak megfélemlítés nélkül kell döntenie arról, hogy mit gondol erről a kezdeményezésről” – hívta fel a figyelmet.
A főképviselő aggályosnak véli, hogy Izrael a Nemzetközi Bíróság (ICJ) végzése ellenére folyatja a rafahi hadműveletet, ugyanakkor a Hamász rakétákkal támadja Izraelt.
„Valóban dilemma, hogy a nemzetközi közösség hogyan tudja kikényszeríteni a határozat végrehajtását” – mutatott rá.
Az uniós tagállamok külügyminiszterei hétfőn megbeszéléseket folytatnak szaúd-arábiai, jordániai, egyiptomi, katari és egyesült arab emírségekbeli kollegáikkal, a gázai háborút követő kétállami megoldást célzó diplomáciai erőfeszítések részeként.
„Meghallgatjuk elképzeléseiket arról, hogyan lehet Palesztinát és a Palesztin Hatóságot minél jobban támogatni, és hogyan élénkítsük a kétállami megoldást célzó politikai folyamatot” – tette hozzá.
Azt is elmondta, hogy az EU kész újraéleszteni a 2005-ben indított és 2007-ben felfüggesztett EUBAM rafahi polgári missziót, amelynek keretében európai uniós alkalmazottak rész vettek a személy- és áruforgalom ellenőrzésében.
„Ma erről politikai döntést hozhatunk, amit aztán majd gyakorlatilag is megvalósítunk” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ehhez Egyiptom, Izrael és a palesztinok jóváhagyása is szükséges lesz.
Ukrajnáról szólva elmondta, hogy nagyon súlyos a helyzet a frontvonalon: Oroszország is fokozza támadásait, az áldozatok száma mindkét fronton növekszik.
„A szombati támadás a harkivi barkácsáruház ellen a háborús bűnök és az orosz atrocitások újabb példája” – hangsúlyozta.
Annalena Baerbock német külügyminiszter a tanácskozásra érkezésekor hangsúlyozta, hogy az ICJ döntését Izraelnek végre kell hajtania és le kell állítania Gázai-övezet déli részén zajló katonai offenzívát. Mint mondta, ha Izrael nem áll le a művelettel, az izraeli túszok nem fognak kiszabadulni és egyre több palesztin kényszerül menekülttáborokba.
„A nemzetközi humanitárius jog mindenkire vonatkozik, Izrael háborús magatartására is” – hívta fel a figyelmet.
Ukrajnával kapcsolatban bejelentette, hogy Németország további 60 millió eurós humanitárius segélyt nyújt a háború sújtotta ország keleti felének. „A helyzet Kelet-Ukrajnában még mindig ugyanaz: mindenből hiány van. Az emberek több mint két és fél éve szenvednek az orosz terrorista megszállás alatt” – mondta a német politikus.
Gabrielis Landsbergis litván külügyminiszter érkezési nyilatkozatában – kérdésre válaszolva – bírálta, hogy a magyar kormány szisztematikusan blokkol minden olyan európai uniós szintű erőfeszítést, amely Ukrajna támogatására irányul az Oroszország elleni háborúban.
„Az Ukrajnával kapcsolatos uniós határozatok 41 százalékát Magyarország blokkolta” – mutatott rá.
Mint mondta, a magyar hozzáállást most már „rendszerszintű megközelítésként kell értelmezni, az unió minden törekvésével szemben, amely arra irányul, hogy bármilyen értelmes szerepet vállaljanak a külügyekben”. Hangsúlyozta, hogy erre a problémára megoldást kell találni - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.