Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője
Josep Borell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője
 / Közélet

A palesztinok lakta Gázai övezetből érkező jelentések továbbra is azt jelzik, hogy ártatlan civilek százezrei még mindig erőszak és szenvedések közepette élnek; ezeket a megdöbbentő híreket független vizsgálatnak kell alávetni – írta az X-en közzétett bejegyzésében Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős európai uniós főképviselő.

Hirdetés

Borrell arra reagált, hogy Izrael csütörtökön támadásokat hajtott végre palesztin célpontok, köztük egy iskolaépületben rejtőző, feltételezett iszlamista fegyveresek ellen a Gázai övezet középső részén. Az ENSZ gázai segélyszervezete, az UNRWA azt közölte, hogy egyik iskolájának épületét érte légicsapás, és ebben több mint harminc palesztin vesztette életét, köztük legalább 27 civil.

Az izraeli hadsereg szerint a Hamász és az Iszlám Dzsihád terrorszervezet Nuhba nevű kommandós egységének olyan fegyveresei használták saját céljaikra az iskolaépületét, akik részt vettek október 7-én az Izrael Gázai övezettel szomszédos települései elleni gyilkos támadásban - közölte a hirado.hu.


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek

Hirdetés

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.