Az Európai Unió felfüggeszti Georgia uniós csatlakozási folyamatát – jelentette be az X-en kedden a szervezet georgiai diplomáciai képviselete az EU tbiliszi nagykövetére hivatkozva, a lépést a kaukázusi ország parlamentje által elfogadott, a külföldi ügynökökről szóló törvénnyel, valamint a tbiliszi kormány „nyugatellenes retorikájával” indokolva.
Pawel Herczynski elmondta, hogy a döntést – amelynek értelmében az EU befagyasztotta a Tbiliszinek 2024-re előirányzott, 30 millió eurónyi (11,8 milliárd forint) pénzügyi támogatást is – az Európai Tanácsot alkotó vezetők legutóbbi értekezletén hozták meg.
A támogatást Georgia a külföldi katonai és védelmi kiadások finanszírozására létrehozott uniós alap, az Európai Békekeret (EPF) égisze alatt kapta volna.
A nagykövet hozzátette: elképzelhető, hogy az EU további intézkedéseket is foganatosít.
„Szomorú, hogy az EU és a Georgia közötti kapcsolatok ilyen mélypontot értek el, amikor éppen most soha nem látott magasságba emelkedhetnének” – fogalmazott.
Az EU tavaly adta meg a hivatalos tagjelölti státust Tbiliszinek.
Georgia májusban fogadta el a külföldi befolyásról szóló törvényt, amelyre a jogszabály ellenzői heves tüntetésekkel reagáltak. A jogszabály ellen már korábban az EU is tiltakozott.
A törvény előírja, hogy a finanszírozásuk több mint 20 százalékát külföldről kapó szervezeteknek „külföldi befolyást érvényesítő ügynökként” kell regisztráltatniuk magukat, és pénzbírságot, valamint szigorú közzétételi követelményeket vezet be a jogsértések esetére - közölte a hirado.hu.
Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.
Bár jelenleg nem vezetnek be óránkénti áramszüneteket, a szakértők takarékosságra figyelmeztetnek.
Közölte az amerikai külügyminisztérium szerdán.
Amely az Oroszországi Föderáció fő kőolajszállító rendszerének stratégiai szempontból fontos csomópontja.
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.