A transzatlanti jövő az egyetlen módja szabadságunk és biztonságunk szavatolásának - jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár Brüsszelben a szervezet szerdai tájékoztatása szerint.
A brüsszeli közlemény szerint Mark Rutte egy, az atlanti térség jövőjével, valamint a biztonsági kihívásokkal foglalkozó londoni fórumon, videokapcsolaton keresztül elmondott beszédben felvázolta a NATO azon három fő prioritását, amelyekről a tagállamok vezetői a következő, 2025. június 24-26. közötti hágai csúcstalálkozó alkalmával tárgyalnak majd.
A prioritások között a NATO-főtitkár a kollektív védelem megerősítését, Ukrajna támogatásának fokozását és a partnerségek elmélyítését sorolta.
"Oroszország agressziója nem korlátozódik Ukrajnára" - fogalmazott Rutte, majd úgy folytatta: Kína, Irán és Észak-Korea destabilizáló akcióinak messzemenő következményei vannak.
"Amikor az agresszorokat felbátorítják, az mindannyiunkat fenyeget, függetlenül attól, hogy ezek az agresszorok kicsik vagy nagyok"
- fogalmazott.
Az erő a számokban rejlik, az értékek pedig azon, hogy erős alapokra építették-e őket
- hívta fel a figyelmet Rutte, majd azt mondta: ezért szükséges folytatni a NATO-ba való befektetést.
Iratkozzon fel a Kárpátinfo.net csatornáira:
Facebook, Instagram, Twitter, Telegram
Olvassa a Kárpátinfo.net híreit a Google News oldalon.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI