Abban a szerencsében és megtiszteltetésben volt részem, hogy az elmúlt napokban tagja lehettem annak a látogatócsoportnak, amely Ferenc Viktória európai parlamenti képviselő meghívására november 18-tól 20-ig az európai nagypolitika, és legfontosabb döntéshozások fővárosába, Brüsszelbe utazhatott és részt vehetett az immár tizedik alkalommal megrendezésre kerülő Kárpátaljai Nap eseménysorozatán. Az egy évtizeddel ezelőtt, még Bocskor Andrea által elindított kezdeményezés lehetőséget teremt arra, hogy a kárpátaljai magyar közösség évente egyszer Európa szívében is bemutathassa kulturális értékeit, a felnövekvő nemzedékben rejlő tehetségeit, identitását és szülőföldjéhez való ragaszkodását.
Az igen eseménydús három nap első felében bejárhattuk az Európai Parlament brüsszeli épületét, magyar nyelvű előadást hallgathattunk meg az intézmény működéséről, Ferenc Viktória képviselő asszony tolmácsolásában kaphattunk betekintést a hatalmas karéjban zajló érdemi munkáról, a felszólalások menetrendjéről, szabályairól.
Ezt követően ellátogattunk az Európai Bizottság épületébe, ahol Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős magyar biztosa tartott előadást az általa képviselt szakterület munkájáról. A nagyon közvetlen kerekasztal megbeszélés során a biztos Úr meghallgatta azoknak a résztvevőknek – görögkatolikus papnak, református lelkésznek, orvosnak, pedagógusnak, mentálhigiénis, gyermekvédelmi szakembernek, pedagógusnak, KMKSZ-tisztségviselőknek stb. – az észrevételeit, javaslatait, amelyek megvalósítása a negyedik éve zajló szörnyű háború árnyékában érdemben is javíthatnának a kárpátaljai magyarság helyzetén.
Szerda este következett a látogatás fénypontja: a brüsszeli Liszt Intézetben került megrendezésre a jubileumi, X. Kárpátaljai Nap eseménye, amelynek keretében múltidéző fotókiállítás, kerekasztal-beszélgetés és gyermekkoncert kapott helyet.
Az ünnepélyes megnyitót követően köszöntötte az egybegyűlteket Kovács Zsófia, a Liszt Intézet igazgatója, Ferenc Viktória, Kovács Tamás Iván, Magyarország belgiumi és luxemburgi nagykövete, Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP korábbi parlamenti képviselője, és Balogh Lívia, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke. Az elhangzott beszédekben minden résztvevő kihangsúlyozta az idei rendezvény fő témakörét: a kárpátaljai közösség testi-lelki állapotának bemutatását, a lélek békéjének és gyógyulásának lehetőségeit a megannyi megpróbáltatások és a negyedik éve zajló háború árnyékában.
Az elhangzott beszédek után kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelynek fő témaköre a kárpátaljai közösség mentális egészségét, tűrőképességét, kitartását és megújulását helyezte fókuszba a negyedik éve tartó háború közepette. ,,Az erős lelket újítsd meg bennem” címet viselő beszélgetésen résztvevők – Ferenc Viktória házigazda, Váradi Natália, a ,,GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, Marosi István görögkatolikus pap, a beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ vezetője, dr. Vackó László belgyógyász, a Munkácsi Keresztyén Egészségügyi Központ vezetője és Petri Bernadett miniszteri biztos – a saját szakterületük tapasztalatait tárták a hallgatóság elé a témakörrel kapcsolatban.
Az est záró programjaként hatalmas sikert arató koncertet hallgattak meg az érdeklődők, melynek során Várnagy Andrea, Liszt Ferenc-díjas zongoraművész ZeneVarázslat programjának növendékei léptek színpadra. A Remény hangjai című koncerten a kárpátaljai fiatalok versekkel, énekekkel és pazar zenei tudásuk előadásával kápráztatták el a nagyérdeműt, akik percekig tartó tapsviharral köszönték meg a felejthetetlen élményeket.
A hazautazásunk napján ellátogattunk az Európai Történelem Házába, ahol egy hatalmas ötszintes épületben valódi időutazáson vehettünk részt. A korabeli kiállítási tárgyak, eredeti dokumentumok, filmfelvételek, segítségével betekintést nyerhettünk az öreg kontinens elmúlt több évezredes történelmébe, a gyökereitől és kialakulásától kezdve a forradalmak, világháborúk kitöréséig, a rendszerváltások időszakáig.
A kárpátaljai magyarság körében az utóbbi év(tized)ekben Brüsszel ugyan nem éppen pozitív megvilágításban kapott helyet, de az ott eltöltött időszakban mégis kellemes élményekkel gazdagodhattam. A hivatalos programokon való részvétel mellett a városnézések során megtekinthettük a Szent Mihály gótikus székesegyházat, a városházát és a főteret, a messze földre híres pisilő kisfiú szobrát, a Királyi Palotát és számos más nevezetességet. Lazításként, gyors-látogatást tehettünk egy hamisítatlan, kézműves termékeket kínáló brüsszeli sörözőben is, ahol meggyőződhettünk róla, hogy a belgák a foci mellett a sörben is nagyon jók!...
Ennyi sok élményért cserébe jómagam csak egy szerény ajándéktárggyal kedveskedtem Ferenc Viktória képviselő asszonynak, amely egy kerámia tányéron ábrázolja a 225 éves Badalói Református Templomot, és amely falunk szülöttjének, Sárközi Kittinek az alkotása. Képviselő asszonynak egy jelképes meghívót is átnyújtottam, amely során egy hálaadó istentiszteletre invitáltam meg Badalóba, amelyet a nagyon várt BÉKE beköszöntével tartanánk meg. Adja Isten, hogy erre minél előbb sor kerülhessen!
U.i. A szervezők és vendéglátók mellett hatalmas köszönet illeti csoportjaink kísérőit, Bodnár Alexandrát és a holland-magyar gyökerekkel rendelkező Kiers Bálint Jorist, akik az ottlétünk során minden ügyes-bajos kérdésünkben segítségünkre voltak, és igazi barátként váltunk el tőlük!
Jakab Lajos, a látogatócsoport tagja
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.