Erdély legkomolyabb korrupciós pere túl nagy falat az ügyészeknek
Erdély legkomolyabb korrupciós pere túl nagy falat az ügyészeknek
 / Mozaik
Állítsd be, hogy a Kárpátinfo az elsők között legyen a Google híreiben

Felfoghatatlan, hogy hét év alatt nem sikerült felgöngyölíteni Erdély egyik legnagyobb korrupciós ügyeként emlegetett Măricuţa-dossziét, mely azzal érdemelte ki ezt a jelzőt, hogy az okozott kárt nem kevesebb, mint 114 millió euróra becsülték fel.

Hirdetés

Most sem amiatt került újra elő, mert előrelépés történt volna, mindössze annyi a fejlemény, hogy a gyulafehérvári DNA kénytelen volt átpasszolni Bukarestnek az ügyiratot - írja az Index.

Az indok: Gyulafehérváron nincs ügyész, aki végére tudna járni az ügynek.

A Szeben megyei Sellenberk (Şelimbăr) volt polgármestere, Daniel Măricuţa elleni eljárást hét évvel ezelőtt indították. A tárgyalások egy éve futottak zátonyra, azóta semmilyen előrelépés nem történt. A kihallgatások már rég lezajlottak, meghallgatták a szakértőket és kielemezték az ellenőrző szakvéleményeket is. Mivel nagy volt a csend az ügy körül, a sajtó magyarázatot kért Crin Bologa korrupcióellenes főügyésztől, aki némi habozás után közölte, hogy az ügy komplexitására és a ügyészhiányra való tekintettel az eljárást átvette a központi DNA.

Măricuţa-dosszié akkor került a figyelem középpontjába, amikor 2015 októberében az ügyészek házkutatást tartottak a sellenberki polgármesteri hivatalban és több érintett személynél. A Nagyszebentől négy kilométerre található, hétezer lakost számláló településen komoly ingatlanfejlesztési beruházások történtek, ezt kihasználva Daniel Măricuţa volt polgármester kierőszakolta a befektetőktől, hogy néhány lakást adományozzanak az önkormányzatnak.

Természetesen senki sem követte, hogy a lakások milyen célt szolgáltak, kihez kerültek a továbbiakban. 

A nyomozás során kiderült, hogy Daniel Măricuţa minden építési engedélyért folyamodó ingatlanbefektetőt arra kötelezett, hogy egy bizonyos számú lakás tulajdonjogát adja át az önkormányzatnak. Ellenkező esetben nem kapták meg a szükséges engedélyeket.

A DNA szerint egy 17 emeletes ingatlan-együttes építésekor összesen 60 lakással fizették le a polgármestert, ezek felbecsült értéke 114 millió euró volt.

Vajon Bukarestben hány éven belül sikerül a végére járni egy ekkora ügynek?

Forrás