Szijjártó: Magyarország 41 ezer Pfizer vakcinával segíti Kárpátalját
Szijjártó: Magyarország 41 ezer Pfizer vakcinával segíti Kárpátalját

MTI

Magyarország 41 ezer adag koronavírus elleni Pfizer vakcinát szállított le Kárpátaljára, hogy ezzel is enyhítse a terheket a háború sújtotta Ukrajnában - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, közölte az MTI.

A tárcavezető a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről bejelentkezve hangsúlyozta, hogy Kárpátalja hármas nyomás alatt áll, mivel a fegyveres konfliktus miatt belső menekültek ezreit-tízezreit fogadták be, adott esetben látják el a sebesülteket, illetve a világjárvány sem enged a szorításából, még ha erről most kevesebb szó is esik.

"Annak érdekében, hogy enyhítsünk kicsit ezeken a terheken és segítséget nyújtsunk, 41 ezer Pfizer-vakcina indult útnak a hajnali órákban innen Budapestről és érkezik meg ezekben a percekben Ungvárra"

- közölte délelőtt a miniszter.

Szijjártó Péter leszögezte:

"Magyarország továbbra is a békében érdekelt. Szomszédos országként nyilvánvalóan minket a háború következményei mind gazdasági, mind energiaellátási, mind biztonsági, mind humanitárius szempontból sokkal súlyosabban érintenek, mint a kontinens többi részét."

"De reméljük, hogy Európa egésze egy idő után csak be fogja látni, hogy a háborút eszkaláló, a háború elhúzódásával járó intézkedések helyett végre a békére kellene koncentrálni. Mi így teszünk, és most újabb segítséget nyújtunk Kárpátaljának"

- fogalmazott.

A tájékoztatás szerint a miniszter most Argentínába utazik, ahol gazdasági és külpolitikai tárgyalásokon vesz részt, onnan Peruba látogat a kétoldalú együttműködés fejlesztése érdekében, majd péntek reggel visszatér az európai uniós energiaügyi tanács rendkívüli brüsszeli ülésére.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.