Pelenkában kellene dolgozniuk a légiutas-kísérőknek
 / Mozaik

Kína új higiéniai irányelveket fogalmazott meg a repülőgépek személyzete számára.

A légitársaságok világszerte küzdenek a járványhelyzet következményeivel. Azért, hogy a védekezés még hatékonyabb legyen, a kínai polgári légiközlekedési hatóság új higiéniai irányelveket fogalmazott meg a repülőgépek személyzete számára – írja a BBC.

Az egyik ilyen javaslat alapján az utaskísérőknek pelenka viselését írja elő, ami az új szabályzat egyéni védőeszközökről szóló szakaszában található. A ruha alatti pluszréteggel a személyzet elkerülheti az utasok által is használt mellékhelyiségeket, ezzel csökkentve a megfertőződés esélyét.

A 49 oldalas iránymutatás főleg azokba az országokba indított charterjáratokra vonatkozik, ahol az egymillió emberre jutó fertőzöttek száma meghaladja az 500 főt.

A dokumentum továbbá előírja a légiutas-kísérők számára az eldobható orvosi maszk, kesztyű, sapka, szemüveg, valamint teljes védőruházat viselését. A felsoroltak közül a pilótáknak is javasolják az alapfelszereléseket, ellenben nekik nem kötelező a pelenka használata az utazás időtartama alatt.

A repülésre vonatkozó intézkedések országonként eltérnek. Van, ahol megkövetelik a légitársaságoktól, hogy utasaik között legalább egy helyet hagyjanak üresen, de akad, ahol az is elég, ha járaton utazókat kötelezik a maszk használatára.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.