Szlovéniában felmondhatnak a védettségi igazolással nem rendelkező tanároknak

MTI

 / Közélet

Felmondhatnak Szlovéniában azoknak a tanároknak, akik nem rendelkeznek védettségi igazolással - közölte szerdán a szlovén sajtó, arra körlevélre hivatkozva, amelyben az oktatási minisztérium tájékoztatta az iskolaigazgatókat.

Szlovéniában szeptember 1-jén kezdődik a tanév. Azok a tanárok, akiket nem oltottak be, vagy nem estek át a koronavírus-fertőzésen, hetente kell, hogy teszteltessék magukat, ez munkahelyi kötelezettség - írták, idézi az MTI.

Kiemelték: ha valaki alapos ok nélkül utasítja el a tesztelést, az foglalkoztatási kötelességszegésnek minősül.

Ebben az esetben felmondás előtti írásbeli figyelmeztetésben kell részesíteni az alkalmazottat, vagy felmondási eljárást kell indítani ellene. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik nem hajlandóak maszkot viselni - hangsúlyozták.

Amennyiben diák nem hajlandó hordani a maszkot ott, ahol kötelező, az iskolaigazgatóknak értesítenie kell a szülőket, majd az ügyet jelenteni kell az illetékes hatóságoknak - tették hozzá.

Szerdára 508 új koronavírus-fertőzöttet szűrtek ki az országban. A vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeiben az elmúlt napon egy beteg halt meg. A koronavírusos betegek közül 89-en vannak kórházban, kétszer többen, mint a múlt héten, 19-en közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lakosú Szlovéniában eddig 974 648-an kaptak védőoltást, közülük 886 876-an már a második adagon is túl vannak.

Ez az oltásra jogosult lakosság 46, illetve 42 százaléka.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 677 új esetet azonosítottak, így a járvány kezdete óta a SARS-CoV-2 koronavírussal fertőzöttek száma meghaladta a 370 ezret. A vírus okozta Covid-19 szövődményeiben az elmúlt napon négy beteg halt meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8310-re emelkedett. Kórházban 356 beteget ápolnak, 46-an vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló országban eddig 1 703 929-en kaptak védőoltást - a jogosultak 41,9, a felnőtt lakosság 50,4 százaléka -, közülük 1 589 077-en már a második adagot is.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.