Nem sikerült letörni a kezdődő járványhullámot egy hetes zárlattal Melbourne-ben, így meghosszabbítják a korlátozásokat Ausztrália második legnépesebb városában.
Ausztrália szinte vírusmentes volt már az utóbbi hónapokban, de valaki behurcolta az indiai mutánst, és mivel alacsony az átoltottság, így nagyon könnyen terjed – hangzott el az M1 Híradójában.
Még legalább egy hétig üresen tátonganak majd Ausztrália második legnagyobb városának utcái.
Viktória államban múlt hét csütörtökön lépett életbe a teljes lezárás, miután három hónapja először egy újabb koronavírus-fertőzöttet regisztráltak.
Kedden pedig újabb hat esetet azonosítottak, ezzel a mostani hullámban már 60-ra emelkedett a megbetegedések száma az államban. A kormány emiatt úgy döntött, június 10-ig érvényben marad a lezárás Melbourne-ben.
„Tudom, hogy ez nem az a hír, amit a melbourne-i lakosok hallani akarnak, de a kormánynak nem volt más választása, mint megfogadni az egészségügyi főbiztos javaslatát a lezárás folytatására. Ha nem tesszük meg, a vírusmutáns irányíthatatlanná válik, és emberek fognak meghalni” – jelentette ki James Merlino, Viktória állam kormányzója.
A Melbourne-ben élők így csak munkavégzés, bevásárlás, kültéri sportolás vagy oltás miatt hagyhatják el otthonaikat. A fertőzések növekvő számáért a vírus indiai mutánsa a felelős, amely sokkal könnyebben és gyorsabban terjed át egyik emberről a másikra.
A héten regisztrált új fertőzések közül hármat ráadásul idősotthonokban észlelték, ami komoly aggodalomra adhat okot.
A világ fejlett országai közül eddig Ausztrália volt az, ahol sikerült a fertőzések számát relatíve alacsonyan tartani a határok lezárásával, és a szigorú távolságtartási szabályok bevezetésével. Az országban a járvány kitörése óta összesen alig több mint harmincezer fertőzött, és 910 haláleset volt.
A mostani hullám viszont még inkább felhívja a figyelmet az ausztrál oltási kampány hiányosságaira, a lakosságnak ugyanis még csupán a 2 százaléka kapta meg a vakcina mindkét dózisát.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.