Ukrajnában elérheti a hatvanezret a napi új fertőzöttek száma

MTI

 / Közélet

Ukrajnában az újonnan regisztrált koronavírusos fertőzöttek száma az elkövetkező két hétben elérheti a napi hatvanezret, a járványhelyzet csak márciusban stabilizálódhat - jelentette ki Viktor Ljasko egészségügyi miniszter a hétfői tájékoztatóján.

"Ukrajnában zsinórban négy hete tart a növekedés, és a következő öt hétben is ugyanez várható. Várhatóan csak ezután kezdhet stabilizálódni a helyzet és csökkenhet a naponta diagnosztizált új fertőzöttek száma" - fejtette ki a tárcavezető, írja az MTI.

Annak ellenére, hogy az ország nyugati részében súlyosbodik a helyzet, a kormányzat egyelőre nem szigorított a régiókban a korlátozásokon.

Továbbra is csak két régió - a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk és Rivne megye - van még a járványhelyzet szerinti legnagyobb kockázatot jelző, vörös színkódú besorolásban.  

Hétfőtől már a 14-18 év közötti korosztályba tartozók is megkaphatják a védőoltás felvételéért járó pénzjutalmat. A Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett, tavaly decemberben elindított program keretében minden ukrán, aki felvette az oltás két dózisát, az államtól ezer hrivnyát kap, amelyet csakis kijelölt célokra, azaz belföldi turizmusra, kulturális eseményekre és sportbérletekre fordíthat.

A hatvanévesnél idősebbek ezenkívül  gyógyszervásárlásra, a kiskorúak pedig tanulásra is elkölthetik az összeget. A kijevi vezetés a programmal azokat a vállalkozókat kívánja segíteni, akiket a leginkább sújtottak a járvány miatt bevezetett korlátozások.

Ukrajnába megérkezett az első szállítmány a koronavírus gyógyítására kifejlesztett, amerikai gyártású Molnupiravir nevű gyógyszerből, hatvanezer kúrára elegendő mennyiség. Az egészségügyi miniszter közlése szerint ez a gyógyszer elsősorban a kockázati csoportokba tartozó betegek kezelésére szolgál annak megelőzésére, hogy a fertőzés súlyos szövődményeket okozzon.

A várakozások szerint áprilisig a gyógyszerből még 240 ezer kúrára elegendő mennyiség érkezik az országba.

A diagnosztizált fertőzöttek száma Ukrajnában hétfőre 23 378-cal 4 307 437-re, az elhunytaké 115-tel 101 392-re, az aktív betegeké pedig több mint 18 ezerrel 524 953-ra emelkedett. Az elmúlt napon 2699 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.