Ukrajnában elkezdődött a koronavírus-járvány újabb hulláma - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Viktor Ljasko egészségügyi miniszter.
A tárcavezető kifejtette, hogy előző nap csaknem 18 500 új beteget jegyeztek fel az országban. Ez szavai szerint arról tanúskodik, hogy elérkezett a járvány következő hulláma - írja az MTI.
Hozzátette, hogy a járvány epicentruma Nyugat-Ukrajnában van, a legrosszabb helyzet Ivano-Frankivszk megyében alakult ki.
A minisztérium már javasolta, hogy a régiót sorolják át a legszigorúbb korlátozásokkal járó vörös kategóriába.
Az egészségügyi tárca által közölt legfrissebb adatok szerint jelenleg már hét megye van a fokozottabb kockázatot jelző narancs besorolásban. A megbetegedések aránya Ivano-Frankivszk megyében a legmagasabb - százezer főre 810 eset -, és ebben a régióban szorulnak a legtöbben kórházi kezelésre is. A főváros, Kijev és Kárpátalja továbbra is a jelenlegi legenyhébb, sárga színnel jelölt besorolásban van.
Ukrajnában a narancs besorolás figyelmeztető kategória a legszigorúbb vörös előtt. Ugyanazok a korlátozások érvényesek az idesorolt régiókban, mint a sárgában, viszont a helyi hatóságok saját hatáskörükben szigoríthatnak azokon. A tömegrendezvényeket, bevásárlóközpontokat, kulturális és sportlétesítményeket a vörös kategóriában lévő régiókban csakis azok látogathatják, akik felvették a védőoltás mindkét dózisát, gyógyultak vagy friss negatív PCR-teszttel rendelkeznek. A sárga besorolású régiókban ehhez elegendő az oltás első adagjának felvétele is.
A romániai határnál lévő - narancs besorolású - Csernyivci megyében a helyi kormányzó hivatal már elrendelte, hogy az iskolák január 21-től térjenek át a távoktatása, egyelőre két hétre.
Az ukrán állami vasúttársaság csütörtökön bejelentette, hogy mostantól 18 település vasútállomásán lehet felvenni a harmadik, emlékeztető oltást. Az egészségügyi minisztérium január 6-án engedélyezte minden felnőtt számára az emlékeztető dózis felvételét.
Ljasko közölte, hogy a kormány tagjait szerdán oltották be a harmadik dózissal.
A kormány közben engedélyezte, hogy a két adag oltás felvételéért járó ezer hrivnyát, azaz csaknem 12 ezer forintot a hatvan évesnél idősebbek gyógyszerek vásárlására is elkölthessék, továbbá mostantól könyveket is lehet vásárolni ebből az összegből.
A Volodimir Zelenszkij elnök által kezdeményezett, december 19-én elindult program keretében minden ukrán, aki felvette az oltás két dózisát, ezer hrivnyát kap, amelyet csakis kijelölt célokra, azaz eddig belföldi turizmusra, kulturális eseményekre és sportbérletekre költhetett el. A kijevi vezetés a programmal azokat a vállalkozókat kívánja egyúttal segíteni, akiket a leginkább sújtottak a járvány miatt bevezetett korlátozások.
Ukrajnában csütörtökre az azonosított fertőzöttek száma 18 479-cel 3 799 382-re, az elhunytaké 131-gyel 98 843-ra, az aktív betegekké pedig csaknem 14 ezerrel 128 757-re emelkedett.
Az elmúlt napon 2151 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 14 375 825-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú országban, további 704 276-an pedig még csak az első adagot vették fel. Harmadik, emlékeztető oltást eddig 146 105-en kaptak. Szerdán 74 759 embert oltottak be.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.