Izraelben minél kevesebb korlátozással próbálják visszaszorítani a járvány negyedik hullámát

MTI

 / Közélet

Izraelben minél kevesebb korlátozással próbálják visszaszorítani a koronavírus-járvány negyedik hullámát - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az ynet hétfőn.

Hirdetés

"Amikor a világ az erősen fertőzöttre, pirosra vált, az izraeli kormány célja a megszokott élet és a napi rutintevékenységek fenntartása" - hangsúlyozta Naftali Bennett miniszterelnök a kormány szokásos heti ülésének kezdetén, idézi az MTI.

Az új típusú koronavírus delta változatának rohamos izraeli terjedése miatt a kormányülést ismét az izraeli parlament, a kneszet legnagyobb, Chagall-gobelinnel díszített termében tartották, ahol a korábbi járványhullámok idején megszokott módon,

egymástól legalább két méterre ülték körül az asztalt a miniszterek.

Bennett a megbeszélésen bejelentette: a közeljövőben ismertetik a szeptember elsejei tanévkezdés terveit, hogy az iskolák időben felkészülhessenek a koronavírus-járvány miatti különleges követelmények teljesítésére.

"Fő célunk a zökkenőmentes tanévnyitás" - mondta Bennett. "Olyan évet éltünk át, amelyben elsőként az oktatás szenvedett károkat, és azt láttuk, hogy a diákok milliói fizetik meg ennek az árát otthon, a zoom előtt hervadozva"- tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy még mindig nem oltottak be több mint egymillió, tizenkét évesnél idősebb izraelit. A kormányfő szerint ők veszélyeztetik önmagukat, a családjukat, a környezetük megélhetését és a tanév megkezdését is. Az oltóhelyek felkeresésére szólította fel őket.

Bennett azt is kifejtette, hogy az oltás önmagában nem nyújt elég védelmet a maszkok viselése nélkül. Felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány döntései nem ajánlások, hanem kötelező érvényűek és a rendeletek megszegőit megbírságolják.  

Noha a kormány azt kérte az izraeliektől, hogy a járvány miatt csakis feltétlenül indokolt esetben utazzanak külföldre, szombaton és vasárnap is zsúfolt sorok várakoztak a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren az indulásra várva, valamint az érkezési oldalon a teszteknél.

Az utóbbi hetek új fertőzöttjeinek az egytizede külföldön kapta el a koronavírust.

Az egészségügyi minisztérium egyelőre nem javasolja a repülőtér bezárását, viszont az úgynevezett "zöld címke" bevezetését szeretnék azokon a helyeken, ahol száznál többen gyülekeznek. Ez azt jelentené, hogy ott csakis az oltással védettek, a felgyógyultak és a friss negatív tesztet felmutatók léphetnek be.

Egyre több országból az oltott izraeliek is csak két negatív teszttel és egyhetes karantén után térhetnek vissza, s a minisztérium Görögország felvételét sürgeti a listára. Számos országba - Üzbegisztánba, Argentínába, Fehéroroszországba, Brazíliába, Dél-Afrikába, Indiába, Mexikóba és Oroszországba -egyáltalán nem szabad beutazniuk izraelieknek. Aki mégis megteszi, súlyos pénzbüntetésre számíthat.  

Az egészségügyi minisztérium hétfő reggel közzétett adatai szerint vasárnap 49 373 vírustesztet végeztek el, és 829 embernél diagnosztizálták az új típusú koronavírust. Ez 1,71 százalékos arányt jelent.

Az elmúlt héten átlagosan napi 735 új esetet vettek nyilvántartásba, s pénteken március óta először több, mint ezret.

Viszont a rendkívül magas átoltottság nyomán a vírushordozók meredeken növekvő száma ellenére sem ugrott meg jelentősen a súlyos betegek száma, amely jelenleg 66.

A december végén kezdődött oltási kampányban Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 744 309, tizenkét évesnél idősebbet már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 61,77 százaléka. A pandémia megjelenése óta 852 176 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak. A betegségben tavaly február óta 6450-en haltak meg Izraelben.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.