Ukrajnában a hétvége után kismértékben újra felgyorsult a koronavírus-járvány terjedése, keddre csaknem ötszáz új beteget, és a korábbi napiakét jóval meghaladó számú, csaknem negyven halálos áldozatot jegyeztek fel, miközben az aktív betegek száma 11 ezer alá csökkent.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 481 új esettel 2 241 698-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma - írja az MTI.
A növekmény több mint háromszázzal haladja meg a megelőző napiét.
A halálos áldozatok száma is jelentősen megugrott: 36-an hunytak el, míg hétfőre hét, vasárnapra öt halálos áldozatot jegyeztek fel.
Eddig 2 178 279-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban 750-en, az aktív betegek száma így tovább csökkent 305-tel, 10 779-re. Kórházba 249 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, csaknem ugyanannyi, mint a megelőző napon, amikor számuk 266 volt. A legtöbb új beteget, 142-őt megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint a február 24. óta tartó oltási kampány alatt eddig 2 357 227-an kapták meg valamely védőoltás első, 1 215 284-en a második dózisát is. Az oltás a hétvégéhez képest ismét felgyorsult, hétfőn 83 177 embert oltottak be a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, míg szombaton 42 308-at, vasárnap 26 356-at.
Az egészségügyi minisztérium a Facebookon közölte: július végéig még további körülbelül egymillió dózis Pfizer vakcina érkezését várják, és elérhetővé kívánják tenni ezt az oltóanyagot a lakosság széles köre számára, és országszerte az összes tömeges oltóponton is hozzáférhetővé kívánják tenni.
Eddig ezeken a helyeken csak a Coronavac vakcinát vehették fel azok, akik előzetesen feliratkoztak az internetes várólistára.
A hétvégén az észak-ukrajnai Csernyihiv városában próbajelleggel már oltottak Pfizer vakcinával két bevásárlóközpontban létesített tömegesen oltóponton. Kijevben ugyanakkor közölték, hogy nem lesz elegendő Pfizer oltóanyag mindenki számára, aki ezt választaná, ezért terveik szerint csak a hatvan évesnél idősebbeket és azoknak a vállalatoknak a dolgozóit oltják be vele, akik a kollektív oltásra jelentkeztek.
Utóbbi azt jelenti, hogy oltóbrigádok mennek ki azokhoz a cégekhez, amelyek jelezték, hogy dolgozóiknak több mint a fele kész felvenni a védőoltást.
Az ukrán elnöki irodában hétfőn tartott válságstáb-értekezleten a vírus különösen veszélyes - már Ukrajnában is megjelent - delta variánsának terjedése elleni védekezésről volt szó. Denisz Smihal miniszterelnök hangsúlyozta, hogy növelni kell a Covid-tesztek számát és a delta variáns kimutatásához szükséges laboratóriumi kapacitást az országban. Ezenfelül az oltási kampány további gyorsítását sürgette.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.