Ukrajnában csütörtökre kismértékben, kevesebb mint 2600 új beteggel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, a járvány terjedése pedig továbbra is stagnálást mutat.
A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 2581 új esettel 2 209 417-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma - írja az MTI.
A növekmény kevesebb mint négyszázzal több a megelőző napinál.
Az elhunytak száma 102-vel 50 959-re emelkedett. A halálos áldozatok száma a megelőző napon 158 volt. Eddig 2 072 091-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban több mint kilenc és félezren, az aktív betegek száma így tovább csökkent több mint hétezerrel, 86 367-re. Kórházba most 1059 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon számuk 1262 volt.
A legtöbb új beteget, 529-et megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel, ahol az azonosított fertőzöttek száma már megközelítette a 208 ezret, az elhunytaké hárommal 5105-re emelkedett.
Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-i kezdete óta 1 076 793-an kapták meg a koronavírus elleni védőoltás első, 138 090-en a második dózisát is.
Szerdán 34 481 embert oltottak be az országban, azaz csaknem kétszer annyit, mint a megelőző napon
- írta az Ukrajinszka Pravda hírportál.
Közben az UNIAN hírügynökség jelentése szerint Kijevben 17 oltási pontot nyitottak meg, ahol pedagógusokat oltanak be Pfizer-oltással - hozta nyilvánosságra Mikola Povoroznik, a fővárosi adminisztráció helyettes vezetője. Az oltási pontokat kerületi oktatási intézményekben alakították ki.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.