Ukrajnában már több mint ötvenezren haltak bele a betegségbe

MTI

 / Közélet

Ukrajnában csütörtökre a koronavírusban elhunytak száma a járvány tavaly tavaszi kitörése óta mostanra meghaladta az ötvenezret, ugyanakkor már több mint kétmillióan meggyógyultak a fertőzésből, és egyre csökken az aktív betegek száma.

Hirdetés

A hivatalosan közölt adatok szerint az elmúlt napban 3509-cel 2 193 367-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma - írja az MTI.

A megelőző napinál ez csak 114-gyel több.

Az elhunytaké 174-gyel 50 067-re emelkedett. Az új halálos áldozatok száma két napja ugrott meg megint kétszáz fölé, 249-re, majd csökkent 208-ra, azaz ismét mérséklődő tendenciát mutat. Az Ukrajinszka Pravda hírportál ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a halálos áldozatok száma a harmincezres határt március 21-én lépte át, azaz két hónap alatt húszezren haltak bele a kórba.

Eddig 2 006 918-an gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem 16 900-an, az aktív betegek száma így tovább csökkent mintegy 13 500-zal, 136 382-re. Kórházba 1402 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, a megelőző napon számuk 1778 volt.

A legtöbb új beteget, 454-et megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.

Szerda este újabb félmillió dózis, a kínai Sinovac vállalat által gyártott - Coronavac elnevezésű - koronavírus elleni vakcina érkezett meg Ukrajnába. Az új szállítmányt laboratóriumi ellenőrzésre küldték - közölte az UNIAN hírügynökség jelentése szerint az egészségügyi minisztérium. Ezzel a fajta oltóanyaggal a korábbi szállítmányokból április 13-a óta oltanak az országban.

Ukrajna 1,9 millió dózisra kötött szerződést, korábban már 1,2 millió adag megérkezett a kínai vakcinából. Szerdán 117 ezer Pfizer-vakcina érkezett, csütörtökön még 50 ezret várnak ebből a fajta oltóanyagból - emlékeztetett az UNIAN.

Az egészségügyi tárca sajtószolgálatának csütörtöki közleménye szerint az oltási kampány február 24-i kezdete óta mostanáig 1 099 713-en kapták meg valamely koronavírus elleni vakcina első, közülük 107 524-en a második dózisát is. Előző nap 15 131 embert oltottak be.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.