Csehországban tovább javulnak a koronavírus-járványügyi adatok

MTI

 / Közélet

Tovább javultak a koronavírus-járvány mutatói Csehországban.

Hirdetés

Az egészségügyi minisztérium honlapján szerdán nyilvánosságra hozott statisztikákból kiderült, hogy kedden 8568 új igazolt fertőzést regisztráltak, ami 2400-zal kevesebb, mint egy hete - írja az MTI.

Enyhül a kórházak leterheltsége is.

Szerda reggel az intenzív osztályok speciális légzőkészülékkel felszerelt ágyainak mintegy negyede volt már szabad. Korábban ez a mutató 10-15 százalék körül mozgott. Az orvosok szerint azonban továbbra is sok a probléma, mert a helyzet javulása nem mindenütt egyforma.

Az összes cseh kórházban jelenleg több mint 7000 beteget kezelnek, közülük valamivel több mint ezren vannak súlyos állapotban.

Kedden egyelőre 85 beteg halálát jelezték. Ez a mutató a későbbi pontosítások következtében mindig némileg emelkedik. Március elején, közepén az elhalálozások száma néhányszor meghaladta a 200-at is. Ez a napi szám is csökkenő tendenciát mutat.

A Covid-19-járvány tavaly március eleji kirobbanása óta eddig 26 421 emberéletet követelt.

A cseh orvosok eddig 1,611 millió adag vakcinát használtak fel, mintegy 464 ezer személy már a második adagot is megkapta. Jan Blatny egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy április végéig mintegy kétmillió cseh állampolgár kapja meg a vakcina legalább első adagját.

A miniszter döntése alapján szakértői tanácsra a két dózis beadása közti időszakot az eddigi 14 napról 42 napra emelték. Csehországban továbbra is csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltóanyagokat használják.

A koronavírus-járvány terjedési mutatója továbbra is egy alatt van, ami a terjedés lassulását jelzi.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.