Szigorú megszorításokra készülnek az izraeli hatóságok a koronavírus-járvány jelentős erősödése miatt - jelentette a helyi média csütörtökön.
Már második napja haladta meg az új fertőzöttek napi száma a 2500 főt, és várhatóan a következő napokban eléri a 2500-as heti átlagot, amelynél egy korábbi döntés szerint szigorú megszorításokat kell bevezetni - írja az MTI.
Szerdán 83 760 tesztből 2891 pozitívnak bizonyult, ami 3,5 százalékos arány. Jelentősen megnőtt, 2405 volt a súlyosan fertőzöttnek számító "vörös" településeken kívül talált új esetek száma,
ami a járvány szétterjedését jelzi az összes lakossági csoportban és helyen.
Az előre bejelentett szigorítások sorában a különösen fertőzött településeken bezárják a kiskereskedelmi üzleteket, a piacokat, az utcára nyíló boltokat is, csak a létszükségleti cikkeket árusító üzletek maradhatnak nyitva, és az iskolák is átállnak a távoktatásra a negyedik osztálytól felfelé, valamint felére csökkentik a közösségi közlekedést.
Az egészségügyi minisztérium várhatóan karanténra fogja kötelezni az összes külföldről érkezőt, és nem csak azokat, akik a fertőzöttebb államokból jönnek, miután sokan "zöld" országokban lettek vírushordozóvá.
A 12-es kereskedelmi tv kedd esti híradójában az egészségügyi minisztérium egyik vezetője beismerte, hogy nem csak egészségi szempontok alapján határozták meg az egyes országok besorolását.
Az újonnan barátivá vált Öböl-menti országoknál engedményeket tettek,
emiatt például sok olyan fertőzöttet regisztráltak, aki Dubajból hazatérve hurcolta be a vírust.
Az egészségügyi minisztérium ismertette a várhatóan a jövő héten induló védőoltási kampány menetrendjét. Elsőként a kórházak, majd a rendelőintézetek, a magánklinikák és a fogorvosi klinikák orvosi személyzetét oltják be. Ezután a geriátriai és pszichiátriai kórházak alkalmazottjai, a kórházakban dolgozó ápolók és orvostanhallgatók, a mentőszolgálat tagjai következnek.
A második körben az idősotthonokban dolgozók és lakók, valamint a 60 évesnél idősebbek, majd a háttérbetegségekben szenvedők kapnak oltást: a cukorbetegek, a kóros elhízással küszködők, a tüdőbetegek, a magas vérnyomással, az immunrendszer elnyomásával kezelt és a szervátültetett, valamint a hematológiai betegek.
Az oltóanyag megérkezésétől függően várhatóan már januárban megindulhat a többiek oltása is.
Az oltás iránti lakossági bizalom növelésére Benjámin Netanjahu miniszterelnököt és Juli Edelstein egészségügyi minisztert szombat este elsőként, Reuven Rivlin államelnököt pedig vasárnap nyilvánosan oltják be.
Izraelben március óta 365 042-en fertőződtek meg koronavírussal. Jelenleg 20 792 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium honlapja.
A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben február óta 3034-en haltak meg, jelenleg 688 koronavírusos beteget ápolnak a kórházakban országszerte, közülük 395-en súlyos állapotban vannak, és 154 embert lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.