Több százezer oltatlan, idős ember van Magyarországon, többségében ők kerülnek kórházba a negyedik hullámban - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezető főorvosa csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Szlávik János hangsúlyozta: az oltatlanok fele meggyőzhetetlen, olyan téveszméket olvasnak és hangoztatnak, amelyek szerint az oltások károsak, ezért inkább vállalják a veszélyt - írja az MTI.
A másik ötven százalékot valahogy el lehetne érni, erre szolgálnak az olyan csoportok,
amelyek az idős, egyedül élő, vidéki embereket észérvekkel próbálják meggyőzni.
Hozzátette: a legösztönzőbb talán, hogy a védettségi kártyához van kötve bizonyos helyek látogatásának lehetősége.
Elmondta: az oltások propagálásával lehet elérni a védettséget, mivel egy hatásos gyógyszer létrehozása legalább két év, vagyis valószínűleg jövőre lesz egy olyan igazán hatékony gyógyszer, amely alapvetően változtatja majd meg a betegség kezelését.
Mivel gyógyszer nincs, ha valaki megbetegszik, nagyon komoly esélye van arra, hogy lélegeztetőgépre kerül, és az esetek bizonyos százalékában meghal.
Kitért arra is, hogy a delta variáns sokkal jobban fertőz, mint a korábbiak: az eddig mutációkkal egy ember általában 3-4 másikat fertőzött meg, a delta esetén 7-8 is lehet ez a szám.
Hozzátette: ne hagyjuk, hogy a vírus a gyerekek között is jobban terjedjen, járványügyi szempontból nagyon fontos, hogy beoltsák őket.
Kétségtelen hogy már a negyedik hullámban vagyunk, de egyelőre nem lehet tudni, hogy lassan vagy robbanásszerűen emelkednek majd az esetszámok - jelezte.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.