Romániában már az esküvőkre, keresztelőkre is védettségi igazolvány kell
 / Közélet

Védettségi igazolással lehetne részt venni Romániában az esküvőkön, keresztelőkön a fertőzöttebb településeken. Az országban rohamosan gyorsul a járvány, és egyre több település kerül vörös besorolásba.

Hirdetés

Az új járványügyi intézkedésekről várhatóan szerdán dönt a bukaresti kormány - írja a Hirado.

Egyre több helyen lépnek életbe szigorú korlátozások a magas fertőzési mutatók miatt

– mondta az M1 tudósítója.

Hozzátette, egy tucatnyi településen az iskolák sem nyithattak ki, illetve éjszakai kijárási tilalmat is bevezettek. Ezek többsége Szatmár megyében van.

Hirdetés

A védettségi igazolás valójában engedményként működne, amely lehetővé teszi, hogy a vörös besorolású településeken is meg lehessen tartani az esküvőket, keresztelőket akkor, ha a vendégek mindegyike rendelkezik védettségi igazolással. Florin Citu miniszterelnök tehát azért vezetné be a védettségi igazolást, hogy ne kelljen lemondani a betervezett magánrendezvényekről.

Kedden közel négyezer új fertőzöttet regisztráltak, ez csaknem a duplája az egy héttel korábbinak.

Ebben az ütemben egy hét múlva az országos fertőzési arány is átlépheti a vörös riasztási szintet.

Az intenzív terápiás részlegeken már közel hétszáz beteget kezelnek. Hiába igazolják Romániában is a mutatók, hogy a beoltatlanokat fenyegeti leginkább a súlyos megbetegedés veszélye, az oltási kedv nem javul. Csak az elmúlt egy napban 96-an hunytak el a fertőzés következtében.

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.