A koronavírus elleni oltás felvételére buzdított az országos tiszti főorvos kedden a közmédiában, kiemelve, hogy „a negyedik hullám küszöbén vagyunk”, és akik még nem kapták meg a vakcinát, azok védtelenek.
Müller Cecília elmondta: mindössze 0,2 százalékos újrafertőződési arányt mutattak ki azoknál, akik a koronavírus ellen Magyarországon használt vakcinák szükséges dózisát megkapták - írja az MTI.
A tiszti főorvos kifejtette, hogy a Magyarországon használt oltóanyagok,
amelyekből már hatféle áll rendelkezésre, rendkívül hatékonynak bizonyultak.
Öt és fél millióan már megkapták a különböző oltóanyagok szükséges dózisait, így ők már védettnek számítanak.
A 0,2 százalékos újrafertőződés „rendkívül jó arány", és a kevés megfertőződött esetében is jellemzően enyhe tünetekkel folyt le a megbetegedés – tette hozzá.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.