Szerbiában 25 euró (9300 forint) értékű pénzjutalomban részesülnek azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen - jelentette be szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő a Pink tévé műsorában.
Vucic hangsúlyozta: nem hoznak diszkriminatív intézkedéseket azokkal szemben, akik nem akarják beoltatni magukat,
de szeretnék megjutalmazni azokat az állampolgárokat, akik felelősségteljesen viselkednek - írja az MTI.
Hozzátette: a nyugdíjasoknak kifizetett 30 euró (10 ezer forint) értékű támogatáson felül így minden 16 év feletti állampolgár, aki már beoltatta magát vagy május végéig felveszi valamelyik védőoltást (beleértve a nyugdíjasokat), 25 euró értékű jutalomban részesül.
Az államfő reményének adott hangot, hogy május végéig hárommillió ember megkaphatja a védőoltás mindkét dózisát az országban.
Mindazonáltal jelezte: akik nem oltatják be magukat és megfertőződnek, nem kaphatnak fizetett betegszabadságot.
A közel hétmillió lakosú Szerbiában eddig 3 millió 620 ezer embert oltottak be. Két és fél millióan kapták meg az első dózist, közülük 1 570 000-en már a másodikat is.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.