Már hatféle oltóanyaggal lehet oltani Magyarországon, Szlávik János szerint ez örvendetes, mert így az orvosok könnyedén meg tudják állapítani, hogy kinek melyik a legideálisabb.
A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint az oltásoknak köszönhetően a maszkoktól is megszabadulhatunk majd - írja a Hirado.
A fertőzőképesség is csökken a vakcina beadása után.
A másik előnye, hogy elkerülhető vele a súlyos megbetegedés. Az a cél, hogy a koronavírus elleni átoltottsági szint elérje a 70-80 százalékot, mert akkor akár a régi életünket is visszakaphatjuk – erről beszélt a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa reggel a Kossuth Rádióban.
Szlávik János hangsúlyozta: ehhez az kell, hogy minden felnőtt felelősen beoltassa magát, mert csak akkor jöhet össze ez a szám.
„Ha valaki megkapta a két védőoltást, és eltelt utána egy vagy két hét, akkor ő úgymond maximális védettséggel rendelkezik. Ami nem azt jelenti, hogy nem fertőződik meg, hiszen néhány százalékban, nagyon ritkán előfordul fertőződés, de az illető nem lesz súlyos beteg, hál istennek az is kiderült, hogy nemigen adja tovább a vírust, tehát az ő fertőzőképessége is jelentősen csökken, és ez a cél! Ha Magyarországon az emberek 70-80 százaléka megkapná bármely védőoltást, akkor elérhetnénk azt a védettségi szintet, amikor már teljesen máshogy élnénk az elmúlt egy évhez összehasonlítva az életünket, és ez a cél!" – mondta a Kossuth Rádió Jó Reggelt, Magyarország című műsorában Szlávik János, Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
A főorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy a rengeteg oltással kapcsolatos nyilatkozat helyett mindenki a tudományos eredményeket vegye figyelembe.
Hangsúlyozta, hogy a vakcináknak lehetnek nagyon ritka mellékhatásai,
ez történt az AstraZeneca esetében is, de Magyarországon még nem találkoztak súlyosabb esettel ez is bizonyítja, hogy mennyire ritkán fordulhatnak elő ezek.
„Több országban is az oltásoknak köszönhetően sikerült megfékezni a járványt” – emelte ki. Szerinte hazánk jó úton halad e felé, nyáron, vagy talán ősszel akár már a maszkoktól is megszabadulhatunk.
Beszélt arról a jelenségről is, hogy sokan miután megkapták a védőoltást úgy próbálnak megbizonyosodni annak hatásosságáról, hogy különböző antitest vizsgálatokat végeztetnek magukon. Szlávik János szerint ez a módszer nem alkalmas erre, klinikai laborvizsgálat nélkül ezt nem lehet megállapítani.
A legfontosabb szerinte, hogy a vakcina képes-e megakadályozni a megfertőződést, vagy a súlyos megbetegedést és ez alapján a hazánkban is alkalmazott kínai Sinopharm oltóanyaga is jól vizsgázott, több országban is ezzel sikerült megfékezni a járványt.
A főorvos éppen ezért károsnak tartja az olyan nyilatkozatokat, amelyek megkérdőjelezik a Sinopharm vakcina hatásosságát.
Hozzátette, hogy szerinte egy bizonyos szintnél megakadhat az „oltakozási kedv”,
amikor „kampányokat kell azért folytatni, hogy azok is szeressék a védőoltást, akik eddig ódzkodtak tőle vagy úgy gondolták, hogy nekik nem kell magukat beoltatni, majd beoltatja más.”
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.