A Pfizer-vakcina kevésbé hatékony lehet az elhízottaknál egy olasz tanulmány szerint

MTI

 / Mozaik

Kevésbé hatékony lehet elhízottak esetében a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcina egy olasz tanulmány szerint, amely kimutatta, hogy mintegy felével kevesebb antitestet termel szervezetük, mint az egészséges embereké.

Hirdetés

Olasz kutatók egészségügyi dolgozókat tesztelve azt találták, hogy a második adag oltás után az elhízottak esetében csupán mintegy fele annyi antitest keletkezett szervezetükben, mint az egészséges embereknél - írja az MTI.

A kutatók szerint ez azt jelentheti, hogy az elhízottaknál szükség lehet még egy dózis oltásra,

hogy biztosítsák a megfelelő védettséget a koronavírus ellen - olvasható a The Guardian brit napilap honlapján.

Korábbi kutatások már kimutatták, hogy az elhízottság - amelyet az orvosok a 30 fölötti testtömegindexszel (BMI) azonosítanak - mintegy 50 százalékkal növeli a Covid-19 miatti elhalálozás és 113 százalékkal a kórházba kerülés esélyét.

Ennek oka egyrészt az lehet, hogy az elhízottaknak gyakran más betegségük - szívbetegség, kettes típusú cukorbetegség - is van, amelyek kockázatot jelentenek a koronavírus-fertőzés esetében, de a testzsírtöbblet metabolikus változásokat is előidézhet, például gyulladást, inzulinrezisztenciát, ami megnehezíti, hogy a szervezet harcoljon a fertőzések ellen.

Az állandó alacsony szintű gyulladás gyengítheti az immunválaszokat, köztük a B-és a T-sejtes immunválaszt, amelyet az oltás idéz elő. Egy korábbi kutatásból már kiderült, hogy az influenza elleni oltás is csak fele annyira hatékony elhízottaknál, mint a normális súlyú embereknél.

Az olasz tanulmány, amelyet még független tudományos szakértők nem vizsgáltak, először mutatta ki,

hogy Covid-19 elleni oltás esetében is hasonló probléma léphet fel.

A római fizioterápiai gyógyászati intézet kutatója, Aldo Venuti vezette kutatócsoport 248 egészségügyi dolgozó antitest-termelődését vizsgálta a Pfizer/BioNTech oltásának második adagja után.

Hét nappal a második oltás után 99,5 százalékuknál mutattak ki antitestet, és ez az immunválasz nagyobb volt, mint amit a Covid-19 betegségen átesett embereknél mértek. De a túlsúlyosok vagy elhízottak esetében korlátozott volt.

"Mivel az elhízottság egy jelentős kockázati tényező a Covid-19 betegség lefolyása és az elhalálozás tekintetében, kötelességünk, hogy ennek az alcsoportnak egy hatékony oltási programot tervezzünk. Bár további kutatások szükségesek, ezek az adatok fontos jelentőségűek a Covid-19,

különösen az elhízottak oltási stratégiájának kidolgozásában.

Ha adatainkat szélesebb körű tanulmányok is megerősítik, egy további adag vakcina, vagy egy nagyobb dózis lehetőséget jelenthet az ilyen népesség számára" - írták a kutatók.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.