Olaszország szigorít: bezárják a diszkókat, a bárpultnál fogyasztott kávéhoz is védettség kell

MTI

 / Közélet

A vendéglátóhelyeken az állva fogyasztáshoz is szükségessé vált a koronavírus elleni védettségi igazolás Olaszországban, és országosan kötelezővé tették a szabadtéri maszkviselést a római kormány ünnepi járványintézkedéseivel, melyeket csütörtök este jelentettek be, miközben az omikron vírusvariáns aránya megközelítette a harminc százalékot.

A járványmutatók ugrásszerű emelkedése miatt a Mario Draghi vezette kormány, korábbi bejelentéseinek megfelelően, tovább növelte az óvintézkedések szintjét - írja az MTI.

Az utóbbi egy nap alatt végzett több mint 900 ezer tesztelésen több mint 44 ezer új fertőzöttet azonosítottak,

nyolcezerrel többet, mint szerdán, és 168 beteg halt meg az egy nappal korábbi 146-hoz képest. December 14-én a napi esetszám alig haladta meg a húszezret.

A karácsony előtti kormányülésen hozott döntéseket Roberto Speranza egészségügyi miniszter hozta nyilvánosságra a televíziókban, rádiókban és az interneten élőben közvetített sajtótájékoztatón.

Az egész országban kötelezővé tették az orrot és szájat elfedő maszk viselését szabadtéren is hatéves kortól. Az intézkedés egyelőre január 31-ig érvényes. Zárt térben, például irodákban, üzletekben, mozikban, színházakban, sportlétesítményekben, játéktermekben, valamint a városi és a hosszabb távú tömegközlekedési eszközökön - így a vasúton és a repülőgépeken is - az FFP2 típusú maszkot kell viselni. A mozikban és a stadionokban megtiltották az étel- és italfogyasztást.

A vendéglátóhelyekre kizárólag védettségi igazolás birtokában lehet belépni, tehát legalább egy oltással, a betegségből történt felgyógyulás igazolásával vagy ezeket kiváltó negatív teszteredménnyel. Ez azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlattal ellentétben a védettségi igazolást nem csak asztalnál történő fogyasztás esetén kell felmutatni, hanem akkor is, amikor valaki a bárpultnál állva fogyaszt el egy csésze kávét vagy cappuccinót, ami az olaszok mindennapos életének szerves részét képezi.

A szigorítás értelmében február elsejétől a védettségi igazolás érvényességét a korábbi kilencről hat hónapra csökkentik.

Az emlékeztető oltást pedig az utolsó adag vakcinától számított négy hónap múlva kell felvenni az eddigi öt helyett.

Külön korlátozások vonatkoznak a közelgő szilveszterre is: január 31-ig tilosnak számítanak a szabadtéri tömörüléssel járó események, ünneplés, koncertek.

Január 31-ig bezárják a diszkókat és táncolásra alkalmas más szórakozóhelyeket.

Az egészségügyi miniszter hangsúlyozta, hogy megerősítik a határellenőrzést is, ami azt jelenti, hogy elsősorban a repülőtereken szigorítják az utasok ellenőrzését. Jelenleg az Olaszországba való belépéshez az Európai Unió tagállamaiból és ezeken kívülről érkezőkre is tesztelési kötelezettség vonatkozik a beoltottak számára is. Speranza kijelentette, hogy a január 10-ig tartó téli szünet végére pontos képet akarnak kapni az oktatási intézmények járványhelyzetéről, és ennek feltérképezésében a védelmi tárca is segítséget nyújt.

Lombardiában az utóbbi egy nap alatt végzett több mint kétszázezer tesztelésen közel 13 ezer beteget azonosítottak, ami a legmagasabbnak számít a járvány tavaly kezdődött terjedése óta. Az új fertőzöttek negyven százalékánál mutatták ki az omikron vírusvariánst.

Milánó városa első számú gócpontnak számít, mivel hét nap alatt az esetszám 135 százalékkal emelkedett.

Az egészségügyi tárca december 6-i közlése szerint az omikron az új betegek kevesebb mint egy százalékánál volt kimutatható. A csütörtöki adatok szerint a vírusvariáns jelenléte elérte a 28,2 százalékot.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.