Horvátországban a lakosság alacsony átoltottsága miatt egyelőre nem enyhítenek a járványügyi korlátozásokon - jelentette ki Vili Beros horvát egészségügyi miniszter a kormány csütörtöki ülésén.
Egy olyan országban, mint Horvátország, ahol a lakosság közel fele még nem kapott oltást, a szakma továbbra is a járványügyi intézkedések betartását javasolja a koronavírus terjedésének megfékezésére - mondta a tárcavezető, írja az MTI.
Mindazonáltal hozzátette: az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek
számának nagymértékű növekedése ellenére nem emelkedett a kórházi kezelésre szoruló betegek száma.
A Covid-osztályok leterheltsége országos szinten 53,4 százalék - mutatott rá Beros. Azok, akik omikronfertőzéssel kerülnek kórházba, többségében idősek vagy oltatlanok, más kísérőbetegségekkel - hangsúlyozta a miniszter, és ismételten a harmadik oltás felvételére szólított fel.
A valamivel több mint négymillió lakosú Horvátországban az elmúlt 24 órában 17 489 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a legtöbbet a járvány kezdete óta, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 43-an hunytak el. A hivatalos statisztikába - most először - beleszámolták az antigén gyorstesztek eredményét is. Kórházban 1792 beteget ápolnak, közülük 195-en szorulnak lélegeztetőgépre. Az országban eddig 2 284 821-en kaptak védőoltást, közülük 2 191 216-an már a második adagot is beadatták maguknak. Az erősítő oltást több mint 700 ezren vették fel eddig.
A szomszédos Szlovéniában csütörtökre 10 288 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és hét beteg halt meg. Kórházban 580 beteget ápolnak, közülük 150-en vannak intenzív osztályon.
A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 258 552-en kaptak védőoltást, közülük 1 205 178-an mindkét adagot felvették.
Janez Poklukar szlovén egészségügyi miniszter szerint a "helyzet nem egyszerű" az országban, de sikerült kezelniük az omikron variáns okozta ötödik hullám kihívásait. "Nyitva tartanak az iskolák, lehetőség van kulturális és sporttevékenységre, szinte normális kerékvágásban folyik az élet" - mondta.
Úgy vélte: az ötödik hullám tetőzése február első hetére várható, míg a kórházban kezelt betegek száma talán a hónap közepén lesz a legkritikusabb.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.