Az egészségügyi ellátórendszer jelenleg a koronavírus-fertőzöttek számának újabb növekedésére készül Ukrajnában. Ezért az egészségügyi minisztérium mindenkit arra kér, hogy vegye fel a védőoltást.
"Aláírtam az ukrán Egészségügyi Minisztérium rendeletét a COVID-19 elleni harmadik oltásának bevezetéséről minden 18 év feletti polgárok számára,
függetlenül attól, hogy korábban milyen oltóanyagot kaptak" – írta Facebook-oldalán Viktor Ljasko egészségügyi miniszter, melyet a Fakty.com.ua idéz.
Hozzátette: az oltóközpontok és a tömeges oltóállomások már nyitva vannak (kivéve január 7-ét, ami szabadnap).
A miniszter tájékoztatása szerint az oltóanyag Ukrajnában az első és a második oltásra, valamint a harmadik oltás beadására egyaránt elérhető.
Az országban jelenleg három megyében lépték túl a teljesen beoltott felnőttek az 50%-os arányt - Kijev (73%), Kijev megye (55%) és Poltava megye (51%).
A miniszter emlékeztetett arra is, hogy a harmadik oltás felvétele után lehetőség nyílik új covid-igazolás beszerzésére, amely a vakcina bevezetésétől számított 270 napig lesz érvényes.
Körülbelül 2022. január végén lesz lehetőség a Gyija (Дія) alkalmazásban is lekérni az igazolást. Addig az előzetes teljes oltásról szóló igazolás érvényes.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.