Az ukrán egészségügyi minisztérium kiszélesítette azoknak a munkaköröknek a listáját, amelyekben az alkalmazottak számára kötelező a koronavírus elleni védőoltás felvétele - számolt be kedden az UNIAN hírügynökség.
Eddig a központi végrehajtó hatóságok és területi szerveik, a helyi államigazgatási szervek és az oktatási intézmények alkalmazottai számára volt kötelező legalább egy oltás felvétele munkájuk megtartásához, most a listához a tárca hozzáadta a szociális munkásokat, az összes köztisztviselőt, valamint a stratégiai fontosságú vállalkozások dolgozóit is - írja az MTI.
Utóbbiak december 9-ig kaptak haladékot arra, hogy felvegyék az oltást, előbbieknél már hétfőn hatályba lépett a rendelkezés.
Azokat, akik a megjelölt határidőig az első dózist sem veszik fel, fizetés nélkül felfüggesztik állásukból addig, amíg meg nem kapják az oltást.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál kedden arról adott hírt, hogy az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta azt a döntést, amellyel a romló járványhelyzet miatt Ukrajnát kivették a szabad beutazásra jogosult országok "zöld" listájából. A tagállamoknak ugyanakkor továbbra is lehetőségük marad engedélyezni a beutazást Ukrajnából a teljes védettséggel rendelkezők számára. A hírportál magyarázata szerint Ukrajna kizárása a listáról, nem jelenti automatikusan a határátlépési szabályok megváltozását. Az EU-országok azonban általában megfogadják a tanács ajánlását, és beutazási korlátozásokat vezetnek be a listán nem szereplő országok lakosaival szemben.
Viktor Ljasko egészségügyi miniszter keddi tájékoztatóján közölte, hogy tárcája javasolja az ország középső részében lévő Cserkaszi megye átsorolását is a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös kategóriába. Ezzel együtt már összesen 18 régió - 17 megye és a főváros, Kijev - lesz vörös besorolásban. Az eggyel enyhébb kockázatú narancsban öt megye marad, köztük Kárpátalja, a jelenlegi legenyhébb, sárgában pedig mindössze két régió.
Szerdára Ukrajnában 833 áldozattal újabb csúcsot döntött az egy nap alatt elhunytak száma. Ezzel kapcsolatban Ljasko megjegyezte, hogy "Ukrajnában a jelenlegi halálozási arány másfél-kétszer kisebb, mint az idei csúcs volt eddig egyes európai országokban". Ugyanakkor figyelmeztetett arra is, hogy az elhalálozások száma általában a járványhelyzet stabilizálódása után is még két-három hétig nőhet.
Ezzel összefüggésben Ljasko ismét a védőoltás felvételére ösztönözte az ukránokat.
Ukrajnában szerdára 18 988-cal 3 107 489-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké a 833 áldozattal 73 390-re, az aktív betegeké pedig csaknem 1550-nel 496 534-re. Az elmúlt napon 2967 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteget szállítottak kórházba.
A legfrissebb adatok szerint valamely oltás mindkét dózisát eddig 8 038 054-en adatták be maguknak a mintegy 42 millió lakosú Ukrajnában, további 3 508 669-en pedig még csak az első adagot kapták meg. Hétfőn 240 440 embert oltottak be az országban.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.