Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter az egyre romló járványadatok miatt arra utasította a régiók helyi vezetését, hogy növeljék heti 1,5 millióra a beadott oltások számát.
A célkitűzés teljesítése érdekében a helyi hatóságoknak növelniük kell az oltópontok számát, amelyeken olyan munkarendet kell bevezetni, amely "kényelmes a lakosság számára" - írja az MTI.
Az egészségügyi minisztérium kedden közzétett adatai szerint egy nap alatt 538-an haltak bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe,
ami az eddigi legmagasabb szám a járvány tavaly márciusi kitörése óta.
A mostani előtt április 7-én jegyezték fel a legtöbb elhunytat, 481-et. Jurij Hanicsenko, a Kijevi Közgazdasági Iskola (KSE) vezetője keddi online sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az elmúlt héten a halálozási arány 17 százalékkal nőtt az országban és átlagosan egy nap alatt 300-an hunytak el.
Előrejelzése szerint a következő időszakban nőni fog a kórházi ellátásra szorulók és az újonnan megfertőződöttek napi száma is, utóbbi egy-két nap alatt elérheti a 20 500-at, ami szintén meghaladja majd az eddig mért legnagyobb értéket.
Megjegyezte ugyanakkor: mind az elhunytak, mind a fertőzöttek számának emelkedésében szerepet játszik az is, hogy az elmúlt hét végén négy munkaszüneti nap volt egymás után, és az akkor mért adatok egy része csak most jelent meg a statisztikában.
A szakértő prognózisa szerint a betegség szövődményeiben elhunytak száma Ukrajnában az év végére optimista becsléssel is eléri a 68 ezret,
de legrosszabb esetben akár 92 ezerre is felmehet.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ICTV-nek adott interjújában nem zárta ki, hogy országos zárlatot lesznek kénytelenek bevezetni, ugyanakkor leszögezte, hogy ő ezt nem szeretné. "Teljes mértékben ellenzem a zárlat bevezetését a gazdaság miatt" - szögezte le, hangsúlyozva, hogy ennek "egyetlen alternatívája van: a védőoltás felvétele".
"Az utolsó pillanatban fogjuk támogatni a zárlat bevezetését" - tette hozzá.
Ukrajnában keddre 15 579-cel 2 660 273-ra nőtt az azonosított új fertőzöttek száma. A növekmény több mint hatezerrel haladja meg az előző napiét. Az elhunytaké az 538 áldozattal 61 348-ra, az aktív betegeké pedig több mint hétezerrel 261 731-re emelkedett.
Az elmúlt napban 2852 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba.
Az egészségügyi tárca legfrissebb adatai szerint az oltási kampány februári kezdete óta 6 573 564-en kapták meg valamely védőoltás mindkét dózisát a 42 millió lakosú Ukrajnában. További 1 492 196-an még csak az oltás első adagját vették fel. Hétfőn 193 069 embert oltottak be az országban.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.