További ausztrál államokban vezettek be járványügyi korlátozásokat hétfőn a nemrég megugrott, a koronavírus delta variánsához köthető fertőzésszámok miatt, szakértők szerint az országban a járvány kezdete óta nem volt ilyen súlyos a helyzet.
Zárlat alá vonták az ország északi részén lévő Darwint és Palmerstont, a nyugat-ausztráliai Perth-ben pedig három napra kötelezővé tették a maszkhasználatot, és a helyi hatóságok nem zárták ki a teljes zárlatot sem - írja az MTI.
A járványügyi hatóságok két fertőzésgócot azonosítottak mostanáig
Az első a sydney-i repülőtéren dolgozó egyik taxisofőrrel hozható összefüggésbe, aki valószínűleg egy külföldi légi járat személyzetétől kapta el a betegség fertőzőbb, delta variánsát.
A sofőr nem volt beoltva, és maszkot sem hordott.
Sydney hatóságai pénteken még azt közölték, hogy a nagyváros négy körzetét fogják lezárni, de szombaton már
A több mint öt millió lakosú metropolisz teljes lezárását jelentették be két hétre.
Egészségügyi szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a zárlat legkorábban csak öt nap múlva eredményezhet csökkenő esetszámokat.
A variáns felbukkant Queensland állam fővárosa, Brisbane szállodakaranténjában is. Itt egy bányász fertőződött meg, aki továbbadta a vírust az Északi Terület egyik aranybányája dolgozóinak, ennek nyomán a hatóságok 900, az ország különböző részeire távozott bányászt kerestek.
Queensland törvényhozása felszólította a szövetségi kormányt, szigorítsa a határellenőrzést.
A 26 milliós Ausztrália mostanáig sikeresen vette fel a harcot a járvány ellen a gyorsan elrendelt szigorú zárlatokkal. A pandémia kezdete óta alig több mint 30 400 fertőzöttet és 900 körüli halálos áldozatot regisztráltak.
Az oltási kampány viszont lassan halad, egyelőre a lakosság alig öt százaléka kapta meg a vakcina mindkét adagját.
Bill Bowtell egészségügyi szakértő, aki korábban Ausztrália AIDS elleni harcának egyik vezetője volt, arra ösztökélte a kormányt, rövidítse le az AstraZeneca-oltás két dózisának beadása közötti 12 hetet nyolc hétre, felgyorsítandó a tömeges vakcinázást. Bowtell arra is figyelmeztetett, hogy a kontinensen tavaly tavasz óta nem volt ilyen súlyos a járványhelyzet.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A rendkívüli intézkedések legalább augusztus 2-ig maradnak érvényben, miközben a kormány már a rendszer átalakításán is dolgozik.
"Mindez komoly kockázatot jelent Ukrajna számára" - állapította meg az elnök.
Az izraeli döntés egyértelmű jelzés más kormányok hajóüzemeltetői és a biztosítótársaságok számára, és bizonyítja Ukrajna jogi és diplomáciai lépéseinek hatékonyságát.
Munkácson végső búcsút vettek Budkai Petrótól, aki 568 napig eltűntként szerepelt.
A rendőrök lövésekkel állítottak meg egy agresszív kamionsofőrt Kárpátalja bejáratánál. A férfi ráhajtott a rendőrökre és menekülni próbált.
A parancsnokoknak biztosítaniuk kell annak feltételeit, hogy a katonák legfeljebb két hónapig maradjanak harci pozíciókban.
Az ukránok továbbra is 4,32 hrivnyát fognak fizetni kilowattóránként.
A légvédelem 172 drónt hatástalanított, azonban az Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta, valamint 22 helyszínen 32 drón célba talált.
A kifizetések egy részét a vállalkozások számára népszerűtlen adóemelés végrehajtásától tenné függővé.
Az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon az orosz elnökkel.