New York-i koronavírus-változatot találtak Izraelben

MTI

 / Mozaik

Újabb, ezúttal New York-i koronavírus-variánst hordozókat találtak Izraelben - jelentette a helyi média szerdán.

Hirdetés

Egy család három tagjánál mutatták ki az újabb, Izraelben eddig ismeretlen változatot,

amelyről ezekben a napokban próbálják kideríteni, hogy hatékony-e ellene az Izraelben használt, a Pfizer és a BioNTech által közösen kifejlesztett oltóanyag - írja az MTI.

A család tagjai nem működnek együtt a hatóságokkal, s azt feltételezik róluk, hogy New Yorkból visszatért személlyel kerültek kapcsolatba, így fertőződtek meg. Attól tartanak, hogy mások is elkaphatták ezt a vírusváltozatot, akikről még nem tudnak.

Hirdetés

Két, a dél-afrikai variánshoz hasonló esetet is találtak, amelyről már bebizonyosodott, hogy az oltás kevésbé hatékony vele szemben. Izraelben a rendkívül fertőző brit mutáció okoz ma már szinte minden új koronavírus-fertőzést.

Az újabb és esetleg veszélyesebb vírusvariánsok Izraelbe jutása aggasztja leginkább az egészségügyi tisztviselőket,

s ezért javasolták a tel-avivi Ben Gurion repülőtér lezárását január 25-én.

A koronavírus-járvány kérdéseivel foglalkozó kabinet kedden jóváhagyta a repülőtér részleges megnyitásának tervét a közelgő választások előtt, miután a kormányt számos bírálat érte a „kivételezési bizottság” miatt, amely eldöntötte, mely izraeliek léphetnek be az országba a reptér zárlata ellenére.

Úgy döntöttek, hogy március 7-től naponta 3000 beutazást engedélyeznek, és ehhez ezentúl nem szükséges a bizottság engedélye. A grémium csak a nem izraeli állampolgárok számára biztosíthatja a belépést, és az oltás révén még nem védetteknek kell igazolást kérni tőlük az ország elhagyásához.

Az országba érkezőket tesztelni fogják, s karanténbe kell vonulniuk, amit elektromos követővel fognak ellenőrizni, mert korábban a visszatérők jelentős része nem tartotta be a rendelkezéseket.

Jelentős sikereket könyvelhet Izraelben el az oltási kampány, a 70 év fölöttieknek több mint 90 százalékát már legalább egyszer beoltották. A 13-as kereskedelmi tévé közvélemény-kutatása szerint mindazonáltal az izraeliek 48 százaléka elégedetlen azzal, ahogyan Benjámin Netanjahu miniszterelnök kezeli a járványt, és csak 28 százalék tartotta  megfelelőnek.

A megkérdezettek 62 százaléka azt mondta, hogy nem hisz a kormány közegészségügyi irányelveiben, szemben az azokat támogató 28 százalékkal.

Kedden 35 906 embert oltottak be először és - három héttel az első dózis után - 58 127-et másodszor. Az oltási kampány kezdete, december 20. óta 4 811 712-ten (az ország lakosságának 51,74 százaléka) kapták meg az első és 3 503 621-en a második dózis vakcinát is.

Az elvégzett 91 122 tesztből 4265 vírushordozót azonosítottak, ami 4,8 százalékos arányt jelent. Tavaly március óta 787 211-en fertőződtek meg koronavírussal a mintegy 9,3 millió lakosú Izraelben.

Jelenleg 42 733 aktív fertőzöttet tart nyilván az egészségügyi minisztérium, 1195 beteget ápolnak a kórházakban, közülük 717-en súlyos állapotban vannak, és 224 ember van lélegeztetőgépen. A SARS-CoV-2 vírus okozta betegségben tavaly február óta 5797-en haltak meg Izraelben.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.