A brit mutáns vírus okozhatja a fertőzésszámok ismételt növekedését itthon. Ebből eddig 69 esetet igazoltak, és 35 további megbetegedést jelenleg is elemeznek – mondta az országos tiszti főorvos az M1-nek. Müller Cecília hozzátette: a vírus brazil, illetve dél-afrikai változatát még nem azonosították Magyarország területén.
Kiemelte: a védelmi intézkedésekre továbbra nagy szükség van,
ugyanis a mutáns változatok gyorsabban terjednek és nagyobb a megbetegítőképességük, mint a korábbié volt - írja az MTI.
Müller Cecília ismertette, hogy Magyarországon eddig 69 esetben azonosították a brit mutánst, és jelenleg is 35 gyanús esetet vizsgálnak.
A brit mutáns megbetegítőképessége és terjedési sebessége nagyobb: míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adják át a betegséget, a brit mutánssal fertőzöttek négynek – mondta, hozzátéve: emiatt elképzelhető, hogy ismét gyorsabban terjed majd a vírus.
Az országos tiszti főorvos szerint a járványból a védőoltás a kivezető út,
a védelmi intézkedéseket csak akkor lehet feloldani, ha elegendő mennyiségű oltóanyag lesz elérhető, és azzal elég embert oltanak be.
A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, hatékonyak, és a brit vírusmutáns ellen is védelmet nyújtanak – emelte ki. Hozzátette, hogy a szakemberek minden bejelentetett mellékhatást kivizsgálnak.
Müller Cecília beszélt arról is, hogy az oltási terv szerint először a fertőzésnek leginkább kitetteket és a legvédtelenebbeket igyekeznek megvédeni, ezért az első körben az egészségügyi dolgozókat, a második körben pedig a szociális intézmények lakóit és dolgozóit oltották be.
Utóbbiak oltása a hétvégén is tart: van, ahová először mennek ki oltani, de van, ahová már a második dózissal érkeznek – tette hozzá.
Azt mondta: reméli, hogy hétről hétre egyre több vakcina lesz Magyarországon, és a gyártók – az oltóanyag hatásosságát újabb csoportokon megvizsgálva –, kiterjesztik, hogy kiknek adható be az adott vakcina.
Magyarországon az oltóanyagot csak azok a célcsoportok kapják meg, amelyeket az adott vakcina vonatkozásában már vizsgáltak – hangsúlyozta Müller Cecília.
Ismételten felhívta a figyelmet arra: azt, hogy egy ember adott időben az oltást megkaphatja-e, mindig a kezelőorvos, az oltóorvos dönti el.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.