Spanyolországban megszűnik a kötelező szabadtéri maszkviselés

MTI

 / Közélet

Spanyolországban megszűnik a kötelező szabadtéri maszkviselés - jelentette be sajtótájékoztatóján Isabel Rodríguez kormányszóvivő a kabinet keddi ülésén jóváhagyott intézkedést Madridban.

Mint mondta, a rendelkezés csütörtöktől lép életbe, és nemcsak a közterületekre, hanem a oktatási intézmények udvaraira is vonatkozik, ahol a gyerekek ezentúl maszk nélkül játszhatnak - írja az MTI.

A kormányszóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is maszkot kell hordani azokon a szabadtéri tömegrendezvényeken, ahol csakis állóhely van, vagy ahol az ülőhelyek között nincs legalább másfél méteres távolság.

Zárt térben a maszk továbbra is kötelező - emlékeztetett.

Az enyhítésről az egészségügyi miniszter már hétfőn megállapodott a tartományokkal, azzal a megkötéssel, hogy nagy forgalmú szabadtéren továbbra is ajánlják a maszkviselést.

Megegyeztek abban is, hogy a sportrendezvényeken engedélyezett férőhelyek számát a befogadóképesség 85 százalékára növelik az eddigi 75 százalékról szabadtéren, és 75 százalékra az eddigi 50 százalékról zárt térben.

A kültéri maszkviselést tavaly december 22-én tette ismét kötelezővé a spanyol kormány a közelgő karácsonyi ünnepek és az egyre növekvő fertőzésszámok miatt.

A járvány új hulláma azóta túljutott a csúcson, az esetszámok meredeken csökkennek. Az egészségügyi minisztérium legutóbbi, hétfő este közzétett jelentése szerint péntek óta 120 ezer új esetet regisztráltak. Egy héttel ezelőtt számuk még 182 ezer volt. Százezer emberből átlagosan 1997-en fertőzöttek, 882-vel kevesebben mint egy héttel korábban.

Az enyhülés érzékelhető a kórházak leterheltségében is, a koronavírus miatt ellátásra szorulók aránya 14,5 százalékról 12,8 százalékra csökkent,

míg az intenzív osztályokon 21,7 százalékról 19,5 százalékra mérséklődött.

Spanyolországban 2020. január 31-én azonosították az első koronavírusos esetet, azóta 10,3 millióan kapták el a fertőzést a 47,4 millió lakosú országban.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.