Kárpátalján szigorítják a karantént
 / Közélet

Kárpátalján kritikus helyzet alakul ki a koronavírus miatt - három egymást követő napon a megye megfelel a járványügyi veszély vörös szintjének.

Kárpátalján a COVID-19 előfordulásának megugrása miatt szigorítják a karantént. Erről a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció számolt be január 31-én - írja a Korrespondent.net.

A megyében kritikus COVID-helyzet van kialakulóban, a régió három egymást követő napon a járványveszély vörös szintjének felel meg.

„A statisztikák elképesztőek: a heti új betegek száma 81%-kal nőtt, az igazolt covid-fertőzöttek száma három egymást követő napon meghaladta a 800-at, ami régiónk egészére nézve abszolút rekordnak számít a világjárvány kezdete óta" – mondta Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció vezetője.

A technogén - ökológiai biztonság és a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó bizottság arra utasított, hogy az összes tömegrendezvényt online módba helyezzék,

töröljék az összes találkozót, vagy telefon- vagy videokonferenciákra vigyék át azokat - hangsúlyozta.

Ezenkívül a járási államigazgatási szerveknek és a helyi végrehajtó bizottságoknak azt javasolták, hogy tiltsák be az oltási igazolásokkal nem rendelkező személyek fogadását.

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel Fotó: AFP

A szolgáltatók fittyet hánytak a hatályos jogszabályokra, jól átverték a lakosokat a rezsivel.

Naperőművek. Illusztráció. Fotó: Kárpátinfo.net

Naperőmű építéséhez nyújt hitelt Ukrajnának az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Magyar Péter. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke felelősségvállalását hiányolta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Friedrich Merz német kancellárral a berlini kancellári hivatalban tartott sajtóértekezletén 2026. április 14-én (Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan)

Lakóházak, energetikai létesítmények és üzemek rongálódtak meg.

Nagyszabású rakétatámadást indítottak éjszaka az oroszok több ukrán város ellen. Fotó: Dnipropetrovsk Oblast Military Administration/Telegram

A csapásokban legalább 14-en megsérültek, köztük egy gyermek.

Orosz megbízásból ölhetett meg egy katonát Ungváron. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Orosz titkosszolgálati megbízásból ölhetett meg egy ukrán katonát egy 26 éves nő Ungváron. A rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat.

Több ember meghalt az Ukrajnát ért éjszakai orosz támadásokban. Illusztráció (Fotó: MTI/EPA)

Az orosz hadsereg két rakétával, valamint 107 csapásmérő és álcadrónnal támadott ukrajnai célpontokat péntekre virradóra.

Halálos gázolás Sztrabicsovo közelében: 34 éves férfi vesztette életét. Fotó: Ukrán Nemzeti Rendőrség

Halálos közlekedési baleset történt a Munkácsi járásban, Sztrabicsovo (Mezőterebes) közelében. Egy 34 éves gyalogos a helyszínen meghalt.