Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két újabb gyulladáscsökkentővel bővítette a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedők kezelésére alkalmas gyógyszerek listáját.
A genfi székhelyű szervezet a tocilizumab és sarilumab nevű készítményeket is javasolja gyógyításra a kedd éjszaka megjelent ajánlásában - írja az MTI.
Mindkét szer IL-6 receptor-blokkoló, és eredetileg reumatoid artritisz kezelésére fejlesztették ki.
A WHO szerint ezek a készítmények életmentők lehetnek a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek esetében. Több mint tízezer beteg bevonásával készített 27 klinikai tanulmány azt mutatta, hogy a súlyos betegek esetében tizenhárom százalékkal csökken az elhalálozás kockázata, illetve 28 százalékkal annak a kockázata, hogy a beteg mesterséges lélegeztetésre szorul.
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint ezek a gyógyszerek reményt jelentenek a súlyos és válságos állapotban lévő betegek számára. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az IL-6 receptor-blokkolók továbbra is hozzáférhetetlenek és megfizethetetlenek a világ túlnyomó részének.
Felszólította a gyógyszergyártó cégeket, hogy csökkentsék e drága gyógyszerek árát, és lássák el velük az oltáshiányban szenvedő szegényebb országokat,
és minél több országnak engedélyezzék a készítmények gyártását.
A dpa hírügynökség emlékeztet arra, hogy tavaly szeptemberben a WHO szteroidok alkalmazását javasolta gyulladáscsökkentésre súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek esetében, a szélsőséges immunválasz megfékezésére.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.