Ukrajnában már regisztrálták a koronavírus új törzsét, az omicront. Ez a törzs nagyon gyorsan terjed, és január közepére dominánssá válhat Európában.
A járvány kapcsán az Egészségügyi Minisztérium szigorítja a járványellenes követelményeket a tömegrendezvények megtartásakor.
Ezt Mihajlo Raduckij, az ukrán Legfelső Tanács nemzetegészségügyi, egészségügyi és egészségbiztosítási bizottságának vezetője jelentette be Telegram csatornájában - közli a Podrobnosti.ua hírportál.
Az újévi és karácsonyi tömegrendezvények nagy összejövetelekkel járnak: vásárok, vidámparkok, korcsolyapályák nyílnak meg – mondta Raduckij.
Többek között a tömegrendezvény területét kell elkeríteni és bejáratánál ellenőrző pontot kialakítani, ahol ellenőrzik az oltási igazolást (vagy az oltási ellenjavallat igazolása), a negatív teszteredményt vagy a kezelésről szóló igazolást.
"A vörös zónákban lévő megyékben két oltásról szóló covid-igazolás szükséges, a sárga zónában pedig legalább egy oltásnak kell lennie" - mondta.
Az illetékes bizottság vezetője emellett pontosította,
hogy a bejáratnál a sorok csökkentése érdekében szükséges a 1,5 méteres távolságú jelölések.
"Lehet, hogy a látogatóknak valóban várniuk kell a belépésre, de ez biztosítja, hogy biztonságos környezet legyen a helyszínen ünnepléskor" - írja Raduckij.
Az elmúlt ünnepek előírásai is érvényben maradnak: minden látogatónak és a rendezvényt biztosító céges személyzetnek az arcához szorosan illeszkedő, orrát és száját eltakaró maszkot kell viselnie.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.