Másfél hónap után távozik a cseh egészségügyi miniszter

MTI

Petr Arenberger cseh egészségügyi miniszter a nap folyamán benyújtja lemondását, a szaktárca irányítását egyik elődje, Adam Vojtech parlamenti képviselő veszi át - közölte Andrej Babis cseh miniszterelnök kedden Brüsszelben.

Hirdetés

A bejelentésről hírt adó közszolgálati Cseh Televízió felidézte, hogy Petr Arenberger mintegy másfél hónapig állt az egészségügyi tárca élén. Miután átvette a minisztérium irányítását, a prágai sajtó kiderítette, hogy többszörösen nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint amely a vagyonbevallásában szerepel - írja az MTI.

Ezt követően a sajtóban folyamatosan éles bírálatok érték Arenbergert.

"Egész családja nagy nyomásnak van kitéve, ez a távozás legfőbb oka" - mondta Babis cseh újságíróknak. Úgy vélte: Arenberger alábecsülte azt, hogy "a miniszterek vagyonbevallásait és más pénzügyeit sokkal szigorúbban kell megítélni", mint a többi polgárokét.

A cseh sajtó szerint Arenberger, aki korábban a prágai Vinohrady kórház igazgatója volt, csak vagyona egy részét vallotta be. Különösen azt vetették a szemére, hogy kórházigazgatóként a saját kutatócégével kötött szerződést, illetve tulajdonában lévő épületeket adott bérbe kórházának.

Babis elmondta: Arenberger leváltását még nem beszélte meg az államfővel, de úgy véli, Zemannak nem lesz ellenvetése. Az elnök már korábban kijelentette: a tudomására jutott információk alapján nem fogja ellenezni Arenberger leváltását.

Az egészségügyi tárca élére várhatóan visszatér Adam Vojtech, jelenlegi parlamenti képviselő, aki tavaly szeptemberben távozott posztjáról.

Babis elmondta, olyan gyorsan változtak a dolgok, hogy az ügyet még nem tudta részletesen megbeszélni Vojtecchel, aki tavalyi távozását a tárca éléről fáradtsággal magyarázta.

A 2017-ben hivatalba lépett Babis-kormánynak eddig négy egészségügyi minisztere volt.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.