Továbbra sem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, az előző napihoz hasonlóan ismét több mint kilencezer új beteget jegyeztek fel egy nap alatt, viszont megint jelentősen nőtt a gyógyultak száma.
Az MTI közlése szerint a pénteken közölt hivatalos adatok alapján
az elmúlt napon 9432 esettel 1 064 479-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig újabb 147 áldozattal 18 680-ra.
Eddig 720 009-en gyógyultak meg, közülük előző nap több mint tízezren, az aktív betegek száma így több mint hétszázzal 325 790-re csökkent.
A legtöbb új beteget, 885-öt az elmúlt napon ismét az ország legfertőzöttebb területéről, a fővárosból jelentették, velük együtt az azonosított fertőzöttek száma Kijevben már meghaladta a 112 ezret, az elhunytaké pedig 16-tal 1935-re emelkedett.
Az ukrán egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai alapján Ukrajnában a koronavírus előfordulási aránya 324 fő 100 ezer lakosra vetítve - írta az UNIAN hírügynökség. Ez több mint
nyolcszor magasabb annál a 40 fős szintnél, amely mellett a járvány ellenőrzés alatt tartásáról lehet beszélni.
Tovább csökkent ugyanakkor a kórházi ágyak leterheltsége, amely december 31-i adatok szerint átlagosan 36,3 százalékos az országban. Egyedül a dél-ukrajnai Mikolajiv megyében haladja meg a koronavírusos betegek számára kijelölt intézményekben az ágykihasználtság az ötven százalékot (50,2 százalék), Kijevben ez az arány 44,1 százalékos. Az országban 65 429 kórházi ágyat készítettek fel koronavírusos, illetve fertőzésgyanús betegek fogadására.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.