Letartóztatását indítványozza a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy ukrán férfinak, aki kedden egy Nyíregyháza és Rakamaz között közlekedő személyvonaton rátámadt a jegyvizsgálóra és a mozdonyvezetőre, majd egy utast is megütött.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, a nyomozás eddigi adatai szerint a férfinak nem volt érvényes menetjegye,
ezért a kalauznő megkérte, hogy a következő megállóban szálljon le a vonatról.
A férfi a görögszállási állomáson ugyan leszállt a szerelvényről, de visszaugrott az induló vonat első kocsijába és a jegyvizsgáló ismételt kérésére sem volt hajlandó elhagyni a szerelvényt.
A jegyvizsgáló a mozdonyvezetővel közösen próbálta meg rávenni a férfit a leszállásra, de ő
ököllel arcon ütötte a mozdonyvezetőt és gyomron vágott egy közelben álló utast is
– olvasható az ügyészségi közleményben.
A támadó ezután követte a kalauznőt, aki maga után lezárta a kocsi ajtaját. A támadó erre könyökével betörte az ajtó üvegét, és megpróbált bejutni az időközben a vezetői fülkéjébe bezárkózó mozdonyvezetőhöz is.
A főügyészség a közleményben megjegyezte, a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével gyanúsított külföldi férfi ellen
lopás és garázdaság miatt van folyamatban eljárás, munkahelye, jövedelme és állandó lakcíme nincs Magyarországon.
A gyanúsított letartóztatásáról csütörtökön dönt a bíróság.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.
A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.
Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.
Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.
Az alkalom középpontjában ezúttal a család állt.
A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.