Miközben az oroszok csapatokat vontak össze az ukrán határ mellett, folyik a találgatás, lerohanják e Ukrajnát, s milyenek a hadi esélyek – az ukrán hadsereg decemberben több törölközőt rendelt, mint golyóálló mellényt.
Az ukrán védelmi kiadásokra beszedett adó tavaly 28,6 milliárd hrivnya (egymilliárd dollár) bevételt hozott, de egy olyan alapba folyik, amelyről „lehetetlen” ellenőrizni, valóban a hadseregre költik-e – idézett a Bloomberg egy pénzügyminisztériumi szóvivőt, írja a Karpat.in.ua.
A költségvetés védelmi beszerzésekre 23 milliárd hrivnyát költött tavaly (838 millió dollár).
Ez ugyan idén 28 milliárdra emelkedik, de a töredéke annak, amit az oroszok költenek katonai beszerzésekre: a 60 milliárd dollárt is meghaladó védelmi költségvetés mintegy 40 százalékát.
Eközben a honvédelmet bénító korrupcióval sem sikerült leszámolni. Az orosz csapatok már felsorakoztak a határ mentén, mikor decemberben a honvédelmi minisztérium előállt 2022-es bevásárlólistájával,
amelyen nem volt elegendő golyóálló mellény, miközben méregdrága ostyatörölközőket terveztek rendelni
– idézte a Bloomberg Szerhij Rahmanyin ellenzéki parlamenti képviselőt.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.