Ukrajna hadserege nincs kellőképpen finanszírozva és felfegyverezve ahhoz, hogy képes legyen megállítani az orosz csapatokat egy teljes körű invázió esetén, jóllehet erősebb lett, mint 2014-ben volt – írta a Bloomberg amerikai hírügynökség szerdán, adta hírül az Ukrajinszka Pravda hírportálra hivatkozva a Karpat.in.ua.
Mint a kiadvány írta, „Ukrajna fegyveres erői sokkal erősebbek és felkészültebbek, mint 2014-ben, amikor nem tudtak ellenállni a Krím Oroszország általi annektálásának.
De a nyugati fegyverek és a pénz hiánya miatt a csapatok jelentős mértékben kénytelenek nélkülözni az alapvető ellátást.”
Mint a hírügynökség rámutatott, Ukrajnában ésszerűtlen a költségvetési erőforrások elosztásra, beleértve a hadiadót. Az orgánumnak nyilatkozó Szerhij Rahmanyin parlamenti képviselő szerint elégtelen a katonai kiadásokra fordított költségvetési forrás, mert – mint – fogalmazott – a szükséges golyóálló mellényeknek csak a fele szerepel a költségvetésben, és a listáról hiányoznak a puskák, valamit a sisakok, sugárzásérzékelő készülékek, miközben nagy pénzeket irányoznak elő fölösleges dolgokra.
A kiadvány megjegyzte, hogy Ukrajna védelmi beszerzési költségvetése 2021-ben 23 milliárd hrivnya (838 millió dollár) volt, míg 2022-ben 28 milliárd hrivnya. Ugyanakkor Oroszország védelmi költségvetésének mintegy 40 %-át költi vásárlásokra, ami meghaladja a 60 milliárd dollárt,
ami abszolút értékben kétszerese Franciaországénak, Németországénak vagy az Egyesült Királyságénak, Ukrajnáról nem is beszélve.
Az amerikai hírügynökség úgy vélte, háború esetén csak a nyugati támogatóktól érkező modern fegyverek tömeges szállítása jelenthet védelmet Ukrajnának. Azonban eddig válasz nélkül maradtak Kijev olyan drága fegyverzetekre vonatkozó kérései, mint a lég- és rakétavédelmi rendszerek.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
Vizsgálat indult egy ternopili iskolában, miután egy 15 éves diáklányt osztálytársa elleni késes támadással gyanúsítanak. A hatóságok az indítékokat vizsgálják.
Azonosították és hivatalosan is megerősítették Demcsik Iván szőlősvégardói katona halálát.
Ungváron elbúcsúztatták a 40 éves Katasinszkij Arturt, aki 2026 februárjában esett el a fronton. A katonát a Dicsőség dombján temették el.
A légvédelem 154 drónt semlegesített az ország északi, déli és keleti régióiban, azonban 10 helyszínen 12 drón célba talált.
A biztonság és a stabilitás jelenti a legnagyobb vonzóerőt a határ mentén fekvő régióban.
A mostani hosszabbítás 2026. augusztus 2-ig lesz érvényben.
Ez a finomító részt vesz az orosz hadsereg ellátásában Ukrajna területén.
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.