Oroszország háborúval fenyegette meg a NATO-t

Az Orosz Föderáció katonai válasszal fenyegette meg az Észak-atlanti Szövetséget, amennyiben az folytatja a „fájdalmas pontok” taposását – jelentette ki Konsztantyin Gavrilov, katonai biztonságról és fegyverzetellenőrzésről szóló bécsi tárgyalások orosz küldöttségvezetője, adta hírül az rbc.ua hírportál hétfőn a RIA Novosztyi orosz hírügynökségre hivatkozva, melyet a Karpat.in.ua idéz.

Hirdetés

A jelentés szerint Gavrilov azt nyilatkozta, hogy „eljött az igazság pillanata” a két fél közötti kapcsolatokban.

Mint hangsúlyozta

Oroszország katonai választ fog adni, ha a NATO továbbra is támadni fogja a „fájdalmas pontokat”.

Az orosz küldöttségvezető kiemelte: „a tárgyalásnak komolynak kell lennie, és a NATO-n belül mindenki nagyon jól tudja, minden ereje és képessége ellenére, hogy konkrét politikai lépésekre van szükség, ellenkező esetben ugyanis Oroszország katonai-technikai és katonai válasza lesz az alternatíva.”

Forrás

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.

A pusztítás nyomai egy orosz dróntámadást követően az északkelet-ukrajnai Harkivban 2026. március 25-én (Fotó: MTI/EPA/Szergej Kozlov)

A légvédelem 74 drónt hatástalanított az ország északi, keleti és déli régióiban, azonban 15 helyszínen 20 drón célba talált.

Zelenszkij törvényjavaslatot nyújtott be a hadiállapot és a mozgósítás 90 napos meghosszabbítására. Fotó: President.gov.ua

Zelenszkij újabb hosszabbítást kezdeményez: 90 nappal nőhet a hadiállapot és a mozgósítás időtartama Ukrajnában.

Halálos tragédia Kárpátalján: egy férfi életét vesztette, miután a viharban egy fa rázuhant. Fotó: DSZNSZ

Halálos áldozata van a kárpátaljai viharnak: egy férfira fa dőlt. Több település áram nélkül maradt, autók és házak rongálódtak meg.

Sahíd drónokkal támadták Csernyihivet, templomot és piacot is ért találat

A csernyihivi rendőrség közlése szerint Oroszország már második napja támadja a térség településeit.