Szu-27 típusú orosz harci repülőgép
Szu-27 típusú orosz harci repülőgép

MTI

 / Közélet

Oroszország nem akar konfrontációt az Egyesült Államokkal - jelentette ki az Egyesült Államokban akkreditált orosz nagykövet kedden, miután a Fekete-tenger fölött történt incidens után bekérették a washingtoni külügyminisztériumba.

Hirdetés

Anatolij Antonov az amerikai külügyi tárca európai és eurázsiai ügyekért felelős államtitkárával, Karen Donfrieddel folytatott mintegy félórás megbeszélést, ami után úgy fogalmazott, hogy számára konstruktívnak tűnt az egyeztetés, amelynek során az amerikai fél is elmondta aggályait.

"Jobban szeretnénk nem teremteni olyan helyzetet, amely nem szándékolt összeütközéseket és nem szándékolt incidenseket eredményez"

 - mondta az orosz diplomata. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszország az övezetet, ahol az incidens történt, különleges katonai műveleti zónává minősítette, és annak elkerülését kérte.

Az orosz védelmi minisztérium kedden tagadta, hogy vadászgépei érintkezésbe kerültek az amerikai katonai drónnal, amely aznap a Fekete-tengerbe zuhant.

A moszkvai tárca elismerte, hogy két vadászgépe feltartóztatott egy amerikai drónt a Fekete-tenger felett, de azt állította, hogy nem nyitottak rá tüzet, és nem kerültek érintkezésbe vele.

"Egy heves manőver következtében az MQ-9 típusú drón szabadesésbe kezdett, veszített magasságából, és a vízfelszínnek ütközött"

 - közölte az orosz védelmi minisztérium, amely szerint az orosz harci gépek nem ütköztek a drónnal, és nem ők okozták annak zuhanását.

 Az orosz minisztérium szerint a drónt a Krím félsziget övezetében fedezték fel, és az "az Oroszoroszági Föderáció határai felé" haladt.

A Fehér Ház szerint a közelmúltban többször is előfordult, hogy az orosz légierő amerikai légieszközt fogott be, kedden ugyanakkor első alkalommal történt fizikai ütközés. A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora keddi tájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a Fekete-tenger fölött történt incidenshez hasonlók történtek az elmúlt hetekben is, a mostani eset ugyanakkor a "veszélyessége és szakszerűtlen végrehajtása miatt" említésre érdemes.

John Kirby hozzátette, hogy a művelet orosz részről meggondolatlan volt, ami egy amerikai pilóta nélküli repülő elvesztéséhez vezetett. Hangsúlyozta, hogy az amerikai drón nemzetközi vizek fölött rutinrepülést hajtott végre és senkire nem jelentett kockázatot.

A fehér házi illetékes beszámolt arról is, hogy Joe Biden elnököt tájékoztatták a történtekről.

Patrick Ryder dandártábornok, a Pentagon szóvivője újságírókkal közölte, hogy az MQ-9 drón felderítő missziót végzett a Fekete-tenger felett a nemzetközi légtérben. Hozzátette, hogy az ilyen típusú repülő eszközök már az ukrajnai háború előtt is megfigyelő missziót végeztek a Fekete-tenger felett.

Előzőleg kedden az amerikai hadsereg azt közölte, hogy két Szu-27 típusú orosz harci repülőgép elfogott egy Reaper típusú amerikai megfigyelő drónt a Fekete-tenger felett, és egyikük megütötte a drón légcsavarját, ami miatt az a tengerbe zuhant és megsemmisült.

 "MQ-9-esünk rutinműveletet végzett nemzetközi légtérben, amikor egy orosz repülőgép elfogta és eltalálta, ami miatt a drón lezuhant és odaveszett" 

- tudatta közleményében James Hecker, az amerikai légierő térségbeli műveletekért felelős tábornoka. Hozzátette: a felelőtlen eljárás kis híján mindkét légi jármű vesztét okozta.

Forrás

MTI

Hirdetés
Címlapról ajánljuk
Óvodát ért orosz légicsapás Szumi megyében /Фото: ДСНС

A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.

Orosz dróntámadás Ukrajna ellen, munkában az ukrán légvédelem. Fotó: t.me/GeneralStaffZSU

A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.

Új iskolabuszokat kaptak a kárpátaljai kistérségek

Egy jármű ára 4,27 millió hrivnya.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sajtónyilatkozatot tesz az Európai Unió vezetőinek 2026. április 23-i nem hivatalos találkozóján Ayia Napában, Cipruson Fotó: Byron Smith / Getty Images Hungary

A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.

Több millió értékű pénzmosás a hadsereg beszállítójánál: lekapcsoltak egy bűnszervezetet Ukrajnában. Kiemelt kép forrása: ukrán rendőrség

A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.

Három ember halt meg Ukrajnában a szélsőséges időjárás miatt

Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.

Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor - Örömzenélés Sárosorosziban

Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.

Horror Ausztriában: megerőszakolt egy hatéves kislányt egy szír férfi – 4,5 év börtönt kapott

Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.

Lakóházak, kikötő és egy kereskedelmi hajó is megsérült az Odessza elleni éjszakai támadásban. Fotó: Odesszai Városi Katonai Adminisztráció

Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.