A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség az anyanyelv ápolása, a versolvasás, versmondás megszerettetése céljából minden év április 11-én, a magyar költészet napján szavalóversenyt szervez. Ennek páratlan években a középiskolások számára Bátyú, páros években meg az általános iskolások számára Nagybereg ad otthont. Ám, hogy kik kerülnek a döntőbe, azt az iskolai elődöntőket követően a régiónként megszervezett középdöntők eredményei határozzák meg.

Mi ezúttal a Beregszászi Horváth Anna Gimnáziumban megrendezett középdöntőn voltunk ott, ahonnan – a kvótának megfelelően – a hat legjobb versmondó jutott a döntőbe. A megjelenteket Fring Erzsébet, az alkalomnak otthont adó intézmény szervező pedagógusa köszöntötte. Majd sorra elhangzottak a versenyzők, illetve tanáraik által választott versek. Azúttal a klasszikusok – Ady, Kosztolányi, Arany János, Wass Albert, Kányádi Sándor – mellett egy Kovács Vilmos-költemény is elhangzott, meg néhány vidám, mai gyermekvers. 

A zsűri döntése értelmében ezúttal Fazekas Petra, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum (BBGL) diákja, Jószay Péter Adolf (Nagymuzsaly), Túri Eszter és Tarpai Mária (BBGL), valamint Kacsó Zsófia és Bubánci Jázmin (Bátyú) képviseli Bereg-megyét a Nagyberegi Költészeti Napokon. 

kme


 


Iratkozz fel a Kárpátinfo.net csatornáira: Facebook, Instagram, Twitter, Telegram, Google Hírek