Az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoportja az ukrán népet és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt jelöli idén az Európai Parlament (EP) emberi jogok védelméért odaítélhető Szaharov-díjára - jelentette be az EPP-frakció szerdán, közölte az MTI.
"Nincs kétségünk afelől, hogy Ukrajna bátor népe, élén Volodimir Zelenszkij elnökkel megérdemli, hogy elnyerjék idén a gondolat szabadságának megőrzéséért járó Szaharov-díjat"
- fogalmazott közleményében az EPP-frakció.
Kiemelték: az ukrán nép és az ukrán elnök nap mint nap védelmébe veszi az európai értékeket a harctereken.
Közölték továbbá, az EPP EP-képviselőcsoportja az Oroszország által február 24-én indított háború kezdetétől támogatja Ukrajnát és demokratikus kormányát, valamint azt, hogy konkrét intézkedések szülessenek válaszul az Oroszország által elkövetett nemzetközi bűncselekményekre. Az EPP-képviselőcsoport az elsők között szorgalmazta az orosz olaj, a szén, a nukleáris üzemanyag és a gáz embargóját, valamint az orosz bankok kizárását a SWIFT néven ismert globális elektronikus fizetési rendszerből - tették hozzá.
A Szaharov-díjat 1988 óta minden évben olyasvalakinek ítélik oda, aki jelentős erőfeszítéseket tesz, nagy áldozatokat vállal az emberi jogokért, a gondolatszabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelemben.
A Nobel-békedíjas Andrej Szaharov orosz fizikus nevét viselő díjra a parlamenti frakciók vagy legalább 40 képviselő ajánlhat jelöltet. A díjhoz 50 ezer euró (mintegy 18 millió forint) jutalom jár.
Kövesse a Kárpátinfo.net oldalunkat: Facebook, Telegram, Twitter!
Legfrissebb híreink: Ukrajnai háború, Mozgósítás, Kárpátalja hírek, Ukrajna elnöke
Forrás
MTI
A mentőszolgálatok közlése szerint halálos áldozata nem volt a támadásnak, eddig négy sérültet láttak el az orvosok.
A csapásokban legkevesebb egy ember meghalt és sokan megsebesültek.
A „valós európai béke” előfeltételeként említette továbbá hazája újjáépítését a háborút követően.
A hatósági vizsgálatok szerint az állam 100 millió hrivnya veszteséget szenvedett el.
Legkevesebb három ember halt meg és ketten megsérültek Ukrajnában a rossz időjárási viszonyok miatt.
Másodszor rendezték meg a Kárpátaljai citerások találkozóját, amely ezúttal is a közös muzsikálás, a hagyományőrzés és az öröm jegyében telt.
Hatalmas felháborodást váltott ki Ausztriában annak az 52 éves szír állampolgárnak az ítélete, aki édességgel csalta lakásába, majd brutálisan megerőszakolt egy hatéves kislányt.
Orosz dróntámadás érte Odesszát: 13 sérült, lakóházak és kikötői infrastruktúra rongálódott, egy kereskedelmi hajót is találat ért.
Tavaly 2,1 millió fő vándorolt be az EU-ba.